HEOL

Kicsit kezdenek összemosódni a dolgok. Filmszerűvé válik olykor a valóság, ráadásul a rosszabbik fajtából. Tudják, amikor olyan életszerűtlen dolgok peregnek a vásznon, hogy az ember csak legyint. Persze, a mindennapok megcáfolják a forgatókönyvírókat, s egyre gyakrabban mondhatjuk: ilyet csak kitalálni lehet. Vagy tán azt sem.

Itt van ez a lóösszeírás. Sürgősen meg kell számolni, hány paci tartozik egy-egy kórházhoz, iskolához. Nyilván jó ez a stratégia, kellenek a rárók, meg tanuljon meg minden gyerek lovagolni, s virágozzék a turizmus a lipicaiaknak hála. Csak arra gondolok, hogy az intézményvezetőknek bizonnyal nagyobb gond a fenntartó kérdése. Meg ezzel együtt a büdzsé ügye.

Az sem volt egy percig sem vita tárgya (számomra), hogy az igazságszolgáltatásra ráfér az újragombolás. Azt azonban már kevésbé értettem, miért kellett hirtelen minden megyei bíróság nevét törvényszékre cserélni. Biztosan dolgoztak éjjel-nappal a gravírozók meg a pecsétkészítők, csak lehet, hogy lett volna más, talán valamivel sürgetőbb megoldandó probléma.

Na jó, ezek nagy dolgok. De a szép az, hogy kicsiben is sikerül. Láttam már olyan falut, ahol díszkőből van kirakva a központban a járda, de a szomszéd utcában nincs kiépített szennyvízcsatorna-hálózat. Előbbire volt pályázati lehetőség, utóbbira meg máig sincs.

El sem hiszem néha azt, ami a valóság. Kitalálni lehet mindent, csak kicsit komolyabban kellene szelektálni az ötletek között. Szerencsére azonban számolnom nem kell sokáig, ha esetleg kérnék, lévén nincs egy lovam se.