HEOL

 Mert azt mindig mindenütt nyomják, és még azokhoz is eljut, akik csak távolról és pillanatokra kerülnek a közelébe, de távolról sem a hatása alá.

Hogy feltűnik a bálnatestű, zeppelinfejű magyar nő, és ordenáré hangon azt darálja, régen nem élvezhette az ételek ízét a foga alá szorult ételdarabkáktól, de az íztelen cápafog-ragasztó bezzeg jól tart, nem befolyásolja az ételek ízét és a koszt sem megy alája. És ömlenek a betegség elleni szerek, visszérkenőcsök, pirulák, csodaporok. Alig egy-egy hirdeti csak magáról, hogy élni jó, s hogy még jobb legyen, vedd, edd, szórakozz ezzel. A hazai reklámok, bocsánat, a hazai vetítésű reklámok már a látszatra sem ügyelnek, hogy az itteni embereknek készülnének, őrájuk figyelve, és ne csak a pénztárcájukra való meredt, ötlettelen fixírozás látszana az egészből, miként lehet költséghatékonyan lopni az időt.

Hogy a magyar nézőnek honosított (szinkronizált) legolcsóbb, és a német, cseh piacra készült filmecskével akarnak eladni valamit, az hagyján. De mit keres itt egy olyan reklám, amiben lengyel hegyi ember, gorál dicséri óbégatva a derékzsába elleni kenyőcsöt, nem értem. Értem persze, ide, ezeknek ez is jó.

És akkor ne csodálkozzunk, hogy ide tényleg minden és mindenki jó, ezt bizonyítják az elmúlt két évtized közéleti választásai is, beleértve a mögöttünk hagyottat és az előttünk állót. S akkor ne csodálkozzunk, ha a jövőnek maradandó magyar szellemi teljesítményként az arannyal csencselő magyar vállalkozó által feltartott kopogós fekete tábla marad meg, a Vámház körút felirattal. Ráadásul immár a magyar–angol–ír–szlovák–francia szivárványkoalíció lova sem veretlen. Overdose, hol késel az éji homályban? Új hajnal jöve!