Néztünk, mint a moziban
Mik ezek?
XÉlénken élhet még az emlékezetekben az az időszak, amidőn a szovjet filmgyártást áthatotta a szemléletváltás; amikor a figyelmes néző immár felfedezhette azt is, hogy Szerjózsa nemcsak elindul a frontról szabadságra, hanem aratásra haza is ér, miközben különleges és izgalmas kalandjai során számos partizánt is megment. Áttörés történt a Moszfilm boszorkánykonyhájában.
Az érzelmekre ható látványt felváltotta az értelem csigázása. Meg az érzékeké: amikor 1972-ben elkészült az A zori zdes tikhie – „A hajnalok itt csendesek” –, a kamasz- és felnőtt fejek úgy forogtak a vászon előtt, mint a propeller. Muszáj is volt ama pár másodperces jelenet során, amikor meztelen lányok szaladgáltak a celluloidon, nem is lényeges, milyen apropóból. Talán a művészi kifejezésforma végett.
Többen ekkor váltunk a szovjet filmek rabjává. Nem tartott sokáig, nagyjából a következő élményig, amikor minden visszatért a rendes kerékvágásba, és a lányok újból traktoristaként tűntek fel az alkotásokban. De a kocka már el volt vetve, csak idő kérdésének tűnt, mi lesz a következő polgárpukkasztó – és a Cinecitta altesti örömökkel operáló stúdióit az őrületbe kergető – válasz a kor kihívásaira.
Kellett vagy harminc év, mire nyilvánvalóvá vált, hogy semmi. E sovány évtizedekben be kellett érnünk a francia-olasz, esetleg spanyol koprodukciós vígjátékokba csomagolt cickókkal, néhány becsempészett, rongyos magazinnal, később szinkrontolmácsolással megvezető pocsék VHS-kazettákkal. A szovjet film reformja olyan volt, mint az unortodox magyar gazdasági mechanizmus. Természetesen nem most, hanem '968-ban.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. oldman 2012. július 23. 08:22
A pontos dátumra már nem emlékszem, de az első mozifilm, amit láttam az nagyon megmaradt bennem. Szinte minden képkockára emlékeztem. Próbáltam is kihasználni az internet adta lehetőséget, hogy újra megnézhessem és a keresőbe kezdtem volna beírni a címet, amikor rá kellet jönnöm, hogy már nemcsak az évszám törlődött, hanem a film címe is. Próbálkoztam kulcsszavakkal, de semmi. Le is mondtam már róla, amikor a neten bóklászás közben egy honlap cikkének a címén meg nem akadt a szemem. És akkor a tenyér a homlokon csattant, hát persze, A félelem bére.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





