HEOL

Egy szélvihar sebességével ugrálunk az évszakok között. A nyarunk forró és viharos, az édes termést hozó, betakarítás-illatú ősz pedig – amely fényeivel, színeivel az utolsó melegséget hozta a tél előtt – mintha itthagyott volna minket. Korai indulást jeleztek a gólyák, a napsugarak augusztus utolsó hetében furcsa homállyal világították meg utunkat. Szeptember első napján elköszöntünk a friss hajnaloktól, a meleg délutánoktól, amelyek a tanévkezdés időszakának legvégső nyári üzenetei voltak. Ehelyett dermedten nézzük a híradásokat a fázósan szaladó osztrákokkal, a hólepte alpesi tájakkal.

A klímaváltozás évek óta az egyik legizgalmasabb kérdés, amelynek várható hatásait távlati jövőnkben elképzeltük, de még a közelmúltban sem hittük, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk. Aztán elkezdtünk rekordokat dönteni, előbb az aszály, aztán a hatalmas mennyiségű csapadék, árvizek, viharok intettek arra, hogy valami nincs rendjén. Ám mintha nem értenénk a figyelmeztető jelzéseket, hogy feléltük környezetünket, hatalmas lendülettel pusztítottuk azt, amire vigyáznunk kellett volna.

A nyár utolsó napján tél borult a szomszédos hegyekre. És az őszi kabátokba burkolt nyárutón ettől hirtelen olyan hideg lett minden...