HEOL

Mely két fontos nemzetek feletti szerveződésnek egyébiránt mi is olyannyira vágyott tagjai vagyunk.
Ám úgy tűnik, egyelőre még nem jött el az igazmondás pillanata. Az új urak, a méltán leszerepelt elődökhöz hasonlóan, az igazságnak eddig csak igen kis részét bontották ki, illetve kötötták a tisztelt választóik orrára. Csakhogy most már színt kellene végre vallani a hogyan továbbról, az illúzió ingatag alapjáról, melyre hazai milliók építették utolsó reményüket. A puszta hit ehhez kevés. De ami munka helyett látható, az a semmi köpülése, a pártállam kiépítése, a kesztyűs bábok bebetonozása, s a jövő lehetőségeinek gyors elherdálása. Legalábbis ez az, ami feltűnő.

Arról egyelőre senkinek sem lehet fogalma, hogy vannak-e egyáltalán épkézláb gondolatok, kidolgozott tervek az ország előtt álló komoly nehézségek leküzdésére, már a megvalósításra beélesítve. Pedig ez már nem a kampány, hanem a kormányzás – legalábbis annak kellene lennie. És legkevésbé a Valutalap miatt. Saját érdekből. 

Az elmúlt húsz év legdurvább kampányhazugsága, a „Rosszabbul élünk...” fényében (mikor a főként hitelből finanszírozott lakossági fogyasztás épp a csúcson dübörgött) talán nem is meglepő, hogy az önkormányzati választásokig nem is igen fog föllebbenni az elhallgatás fátyla az ország előtt álló, becsülhetően nem könnyű jövőről. Pedig a jövő már elkezdődött. Benne élünk nap mint nap. De a szembesüléshez az elkerülhetetlen refomok – megszorítások –  forradalmi-nemzeti-stabilizációs program – Orbán-csomag (ki-ki válasszon szája íze szerint) szükségeltetnek.

Most a purgatóriumban kissé túl hosszúra nyúlt tartózkodásunkkal perzselődünk tovább. S egyelőre nem tudni, a tisztítótűzből a pokolba vagy a paradicsomba vezet-e az út. Netán ismét a történelem mellékvágányán találja magát ez a nyugat-ázsiai ország.