Visszatérni a gyökerekhez
Mik ezek?
XAz idős asszony kidugja fejét a kapun, megigazítja haját, otthonkáját. Mégiscsak illendő csinosan, rendezetten utcára lépni. Megnyugodott, hogy senki nem jár a környéken, így kis kosárkájával nyugodtan indulhat toboz beszerző körútjára. Pironkodva nyúl le az első darabért, szégyelli a helyzetet. Pedig a múlt télen is így gyűjtötte össze tüzelőjét, megszokhatta volna már.
A fiatal férfi erőtől duzzadó karral ragadja meg a szalmabálát, katonás sorokba rendezi azokat. Büszke arra, hogy végre sikerült megoldania házának téli fűtését, a gyerekek ebben az évben már biztosan nem fáznak. Mennyit gondolkodott a szalmatüzelésű kazánon, végül mégiscsak legyártatta! Egy kis találékonyság és sok munka árán több tízezer forint maradhat a család kasszájában.
Íme, a magyar vidék egy-egy életképe. Egyszerű emberek a szereplői, akik próbálnak talpon maradni a világban, ahol semmit nem adnak ingyen. Ők azok, akik igyekeznek elvágni a szolgáltatókkal összekötött köldökzsinórjukat, hogy végre saját lábra állva egy lépést tegyenek az önfenntartás felé. Míg egy részük szemlesütve vall úttörő munkájukról, én fejet hajtva üdvözlöm e szárnypróbálgatásokat.
Miután feléltük Földünk szénhidrogénjeit, az összes gabonát módosítottuk genetikailag, lehalásztuk valamennyi halat az óceánokból és megmérgeztük környezetünket, szükség lesz ezekre az emberekre, ötleteikre, találmányaikra. Hiszem ugyanis, hogy a nem is olyan távoli jövőben egy újfajta szemlélettel kell meg- és túlélni a mindennapokat, visszanyúlva a gyökerekhez, magunkra és a természet nyújtotta egyszerű, de zseniális lehetőségekre utalva.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Barikad 2012. július 18. 11:50
A gondolatot folytatva térjünk vissza a halászó, vadászó, gyűjtögető életmódra, alakítsuk ki hordáinkat.....
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





