HEOL

Valamikor Sirokban tizenegy kőfaragó műhely működött, ma mindössze egy. Tulajdonosa, Vincze József 84 éves. Ha kell, még a kezébe fogja a vésőt és a kalapácsot, bár a munka javát már unokája végzi.

– Csókolom, Józsi bácsi! Valóban készít még síremlékeket?
– Sajnos már nincs hozzá elég erőm. Az unokámnak azonban még besegítek, ha kell. Ő viszi tovább a családi hagyományt. Én már hamar elfáradok.

– Annyira fárasztó ez a munka?
– Annyira nem! Amit szeret az ember csinálni, azt nem érzi fárasztónak. De hát 84 év, az 84 év!

– Beszélgessünk kicsit a régi időkről! Mikor és hogyan kezdte a szakmát?
– Sirokban elvégeztem a hat elemit, utána kerültem Kálba. Látták bennem a tehetséget, oda küldtek tanulni. Egy kőfaragó mesterhez kerültem, tőle tanultam a szakmát. Hetente jártam haza kerékpárral. Télen is. Három év múlva felszabadultam, de még hét évig Kálban maradtam. Ekkor a mesteremet behívták katonának, én pedig hazajöttem. Ezután Sirokban dolgoztam legényként. Több mesterem is volt. Később aztán saját műhelyem lett, itt egyedül végeztem a faragást.

– Mennyire volt a munkájára igény? Hogy bírt a falu eltartani tizenegy sírkövest?
– Nekem sok megrendelőm volt, de csak a sirokiak megbízásaiból nem tudtunk volna megélni. Motorral jártuk a környéket, és gyűjtöttük a megrendeléseket. Főleg Pétervására környékéről.

– Volt-e a kőfaragók között verseny a megrendelésekért?
– Verseny éppen nem. Felosztottuk egymás közt a környéket. De aki ügyesebb volt, annak több munkája akadt. (Irén néni, a felesége közbeszól: Jóska volt ott a legügyesebb! A temető feljáratánál a csigaköveket is ő faragta ki. Más nem tudta volna megcsinálni.)

– Régen hogyan készült a sírkő?
– Külön szakma volt a kőbányából kifejteni a síremléknek való darabokat. Ezt mi, sírkövesek megvettük és kifaragtuk. Akkoriban jóformán csak márvánnyal dolgoztunk, a gránitot alig ismertük.

– Hogyan dolgoztak a kővel?
– A megrendelő elmondta, hogy milyen sírkövet szeretne. A kőtömböt először nagyolni kellett. Utána másféle vésőkkel finomítottuk a formát. Végül kövekkel csiszoltuk simára.

– A feliratokat is Józsi bácsi készítette?
– Ma már géppel vésnek, akkoriban ezt is vésővel csinálták. Kevesen értettek hozzá, nekem azért elég ügyes kezem volt az ilyenre.

– A kész munkát Önöknek kellett beállítani?
– Természetesen. Bár a rokonok segítettek. Egy ember nem lett volna képes rá. Nekem meg inkább csak irányítani kellett, mert a segédmunkások elvégezték a feladatot.

– A siroki temetőben hány darab van az Ön munkái közül?
– Azt nem tudom megmondani. Nagyon sok. Akkor tudnám, ha ott végigsétálnánk, de az egy hétig tartana. A betűkről amúgy könnyen fel lehet ismerni.

– Ma már az unokája vezeti a céget. Sok a megrendelésük?
– Nem olyan sok. Őt még nem nagyon ismerik, nem régen költözött ide Egerből. Itt van ez a válság is... Azért akad valamennyi munka.

– A technika hogy változott meg az évtizedek alatt?
– Ma már egész másképp csinálják, mint mi régen. Nem is tudok szívvel-lélekkel dolgozni. Módlákba öntik az anyagot, ezt kell aztán lecsiszolni. Persze azt is géppel! Ez már nem az én világom...

– Meddig tetszik még csinálni?
– Nem tudom, fiúk. Már nem nagyon bírom...

Buruncz Dávid, Kovács Krisztián (Vakegerek, Sirok)