HEOL

Nagyszerű volt az idő, volt rózsalugas, Szellő-palota, Holt-Tisza-part, s egy illat, amiről Vili bácsinak, aki már harmadszor járt itt, mindig Alcsi jut az eszébe. De kezdjük az elején!
A megyei LADIK médiavetélkedő megnyerése után már alig vártuk, hogy elindulhassunk a kétnapos országos döntőre. Végre péntek reggel Gyuri bácsi kisbuszával, Rajnavölgyi tanár úr vezetésével elindultunk Alcsiba. Erősítésnek velünk jött a Hírlap részéről Erős Attila is, aki folyton a dobogós helyezést emlegette. Hogy is ne! Még csak hetedikesek vagyunk, s 16 jól felkészült ellenféllel kell megmérkőznünk. Reális célnak tanár úr a 7. helyet tűzte ki.

Mikor odaértünk, sikerült a piros pólót húznunk. Pont ezt akartuk! Majd szélsebesen leteszteltük a medencét: volt benne víz. Ebéd előtt már csobbantunk is. Ott ismerkedtünk meg a sárga pólós Újságmolyokkal és a Főnixekkel, akikkel sikerült jól összebarátkoznunk – közülünk legfőképpen Máténak.
A LADIK országos döntőjének hivatalos megnyitója után előadtuk a bemutatkozó produkciónkat: eljátszottuk, mintha nem készültünk volna. A közönségnek tetszett. Ezután már komolyra fordultak a dolgok, nehéz elméleti kérdésekkel kellett megbirkóznunk – több-kevesebb sikerrel vettük az akadályokat. Peti szerint ezek a feladatok voltak a legnehezebbek a világon. Mivel a részeredményeket nem ismertük, a középmezőnybe soroltuk magunkat.

  Készült egy csomó fénykép, és csapatunk új tagját, a 200.000 forintos nyereménytáblát is lencsevégre kaptuk. Fotó: Csabai István

De máris irány a sárkányhajó-oktatás! Csapatosztás, beszállás, rövid gyakorlás, s már versenyeztünk is. Hajrá, Sárkány Béla! Miénk a győzelem! Vigyázz, medence, már megint jövünk! Laura egyenesen ruhástól! (Nóóórmális?) Vacsora után játékos verseny a csokikért, s már lobog is a tábortűz. Közben dörgött, villámlott, az esőt mégis sikerült megúsznunk. Nem úgy a mindenféle éneklést, amibe nehéz volt bekapcsolódni. Nagy zűrzavar volt, de élveztük. A táncházat már kevésbé, inkább ismerkedtünk, kártyáztunk, míg mások a medencében hűtötték le magukat. Egy szó, mint száz, nem sokat aludtunk.

Másnap reggel Vili bácsi közölte: azt álmodta, hogy a 13.-ok vagyunk. Ettől nem lett jobb kedvünk. Bezzeg amikor már élesben ment a verseny, és megtudtuk, hogy a második helyen állunk, mindjárt kiderült az ég. Ezt meg kell tartani! No, nem úgy nézett ki, hogy ez sikerül is. Főleg az élménybeszámoló után. Szegény Fanni! Biztos volt benne, hogy nem leszünk dobogósok. A közös lufiengedés megint jókedvre hangolt minket, bár azt is jelezte, közeledik a kétnapos rendezvény vége. Megnéztünk egy összefoglalót az első nap eseményeiről, és jókat derültünk egymáson.

Várt még ránk az eredményhirdetés! Vili bácsi bízott egy negyedik helyben, mi nem nagyon reménykedtünk. Amikor kiosztották a mindenkinek járó ajándékokat, és minket még mindig nem szólítottak, akkor döbbentünk rá, hogy mégiscsak meglehet az a második hely. Így is lett! Te jó ég! Lesz öröm Sirokban! Készült egy csomó fénykép, és csapatunk új tagját, a 200.000 forintos nyereménytáblát is lencsevégre kaptuk. Remek két napot töltöttünk Alcsiban, jól szórakoztunk, barátokra találtunk, és ez a második hely sem kutya! Hát ezért írtuk azt a címben: Jövőre ide muszáj lesz visszajönni! Köszönjük a rendezőknek, szervezőknek, felkészítőnknek, hogy Alcsiban járhattunk.