HEOL

De ha úgy nézzük, jó barátságot kötöttem a fogorvossal, Mr. Herolds nagyon jól képzett, jó humorú ember, így legalább van érték a nyakamon – remélem, nem spórolta ki az arany felét a fogamból a doki.

Ha jobban belegondolok, igazuk volt a helybeli fiúknak, nem volt szép dolog, amit tettem, de a következő látogatáskor a csapszéken kifejezték, nincs harag, igaz, hogy ehhez az kellett, hogy versenyt igyak a helyi legendával, Big Joe Smith-szel. Ha valaki, ő aztán tényleg nagy volt. A közönség díjazta minden mozdulatomat, főleg azt, mikor úriemberhez méltón ledőltem a székről, leporoltam magam, de kézintéssel jeleztem, hogy a továbbiakban is szándékozom fogyasztani a csapos whiskyjét. Azt hiszem, itt már szimpatizáltak velem, és mikor a whisky mámorától bejelentettem, hogy mindenki a vendégem egy körre, végleg megtört a jég. Szinte fájt a szívem meg a fejem, hogy tovább kell menni.

Ám ahogy az erszényemre pillantottam, rájöttem, hogy az ismeretséget és a jó barátságot nem adják ingyen, be kellett, hogy térjek a bankba. Gondolataimban elmerülve lépkedek, s jó néhány kocsmai ismerős az új kör reményében sejtelmes mosollyal arcán rám kurjant és nagyot emel kalapján, de tudomást sem veszek róluk.

Számolok. Ha a postakocsival megyek tovább, az 15 dollár, de borravalóra, szállásra, egyéb nem tervezett kiadásokra szintén szánnom kell másik 15-öt. Ez kész vagyon, mondanom sem kell, ezért legalább két hétig írok, kedves olvasóim. Belépek a bankba, hogy felveszem a pénzt. Az ajtó hirtelen kivágódik, s három fekete ruhás férfi állt ott.

Folytatjuk