HEOL

Hisz az nyilvánvaló, hogy egy ekkora sértést egy haramia nem tűr el, hogy valaki olyat mond, hogy nem ad semmit, mert ha még annyit mond, hogy nincs semmim, az elfogadható az utcán, esetleg megrugdossák, elverik, s utánanéznek az aranyfogai számának, s tesznek róla, hogy pár napig tejbepapi legyen az ebéd, de hogy egy bankban, nem adok semmit, ezt mondani, mégiscsak megtorlást érdemel.

S tudva ezt, az etikettre kényesen ügyelő banditavezér odamegy hozzá, hetykén elé áll, a két másik bandita segítőkészen elhúzódik, mindenki csak a két férfit nézi, szinte körbeálljuk, s várjuk, mi történik. Fura, hogy a bankosnak sem volt annyi esze, hogy a seriffhez küldjön vészjelet, vagy szóljon valakinek az utcán, vagy valami módon megakadályozza a veszteséget.

(...) Felemelte két hatlövetűjét a bandita, itt már sejtettük, mi történhet.
– Ismételd el újra, amit mondtál! – mérgesen, szinte gonoszul tekint az idegenre.
– Nem adok neked semmit, esetleg te nekem – hetykén rápillant, s feldob egy 5 vagy talán 10 centest a levegőbe. (..) Ez idő alatt az idegen előkap egy hegyes végű fabotot, talán kalapácsra hasonlít, mint megtudtam, fokos a neve, a magasba néző bandita kezéből kiveri a két pisztolyt, s jobb kézzel kiosztott egy-két atyai pofont, s a másik két cimborájának, akik úgy meglepődtek, hogy ijedtükben meg sem tudtak moccanni, szintén összekoppintotta a kobakját.

Ha úgy vesszük, jót tett velük az idegen, hiszen nem rabolták ki a bankot, ezért azt mondta Mr. Clerens, a helyi bíró, két hónapot ha ülnek. S kedves olvasóim, nagy örömükre megkérdeztem az idegent, hogy ki ő és miért tette, amit tett. Azt mondta, kissé tört angolsággal, az ő neve Sobri Jóska, azaz John Sobor, ő a Bakony kapitánya és Magyarországról jött.

Utánanéztem, ahol ez a Bakony vagy mi van, nincs is a környékén ilyen nevű ország, az egésznek Európa közepén valami Habsburg Birodalom a neve. S mesélt még sokat, hogy azért tudta, hogy beveszi, mert a hazájában ő is efféle bandita volt, de sohasem ölt embert, meg hogy ő csak a gazdagoktól rabolt, a szegényektől sohasem, de azt hiszem, megértik a kedves olvasók, ha ezek után nem hiszem, hogy John barátunk története nem több, mint mese. (...)

Így minden jól sikerült, attól eltekintve, hogy a pénzem eltűnt. Miután John megtámadta és sikeresen lefegyverezte a banditákat, a bankos úgy döntött, ez számára jutalom, melyet az életünkért cserébe fogadjon el. (...) Na mindegy, engem vár az állomás, szépen kutyagolok a végső pénztartalékommal, s látom, hogy ez a Sobri, mellette három fekete lovassal jön, int felém, és úgy, ahogy kitaláltam, felkötve a ló oldalára egy faláda…

Kedves olvasóim, immáron remélem, haramiáktól mentesen folytatom utamat tovább, s remélhetőleg jövő héten már Denverből küldök jelentést, s alighogy kiértünk Kansas Cityből, zárom soraimat, maradok hű tudósítójuk,
Chuck Ysolthan