„Luki-luki, gud prájsz!”
Mik ezek?
XIzgalmakkal telve hódította meg évfolyamunk az olasz ca’savio-i kempinget és a gyönyörű tengerpartot.Sok volt a szúnyog, de a sós víz, a parton hemzsegő kagylók és a napsütés mindenkit kárpótolt. Egymás homokba ásása mellett a legnagyobb élményt a cápasimogatás jelentette. Természetesen az olasz gasztronómia kincseivel is megismerkedhettünk, ettünk igazi olasz pizzát és gelato-t.
Az egri gimnazistákat Velence szépsége teljesen rabul ejtette Beküldött fotó
Velencébe hajóval mentünk. A lagúnák városa mindenkit lenyűgözött, de mégis megdöbbentett az olaszok – néha túlzott – szabálykövetése: a Szent Márk téren tilos volt enni-inni, és a sziesztát is szigorúan betartották. Térkép segítségével önállóan néztük meg a várost: a Rialtót, a Dózse palotát, a Szent Márk-székesegyházat, és a kevésbé szép, de annál kellemetlenebb „illatú” halpiacot. Ellátogattunk az üveggyártásról híres Muranóba és a csipkéjéről nevezetes Buranóba. Tátott szájjal figyeltük, ahogyan a mester pár perc alatt egy kupac izzó üvegből gyönyörű hattyút készített.
Imádni való tanáraink kérésünkre megengedték, hogy a másnapi utazás helyett a parton élvezhessük a napsütést és a homok melegét.
Következő állomásunk Júlia városa, Verona volt. Az Arénában gladiátorokkal fotózkodhattunk, meglátogattuk Shakespeare Júliájának házát, ahol megfoghattuk a szobor jobb mellét, és a szerelmesek felírhatták nevüket a ház falára, hogy örökre együtt maradjanak. A nap végén Padovát is megismertük. A Szent Antal-bazilika igazi zarándokhely, ahol a szent sírjánál mi is kívánhattunk valamit. Valamennyiünk kívánsága az volt, hogy maradjunk még egy hetet, de Szent Antal ezt sajnos nem teljesítette.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









