HEOL

Nagyon izgultam a repülés miatt, de nem történt semmi baj. Kicsit unalmas is volt. A repülőn anya nagyon sajnált egy embert, hogy szegénynek milyen rossz az ízlése, hiszen egy szörnyű térdig érő bőrkabát volt rajta, ronda díszítéssel. Na, ő volt Pataki Attila. Ugyanis az EDDA együttes is velünk repült a gépen.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Kézitáskákkal utaztunk, nem kellett várni a csomagokra, így jóval előbb értünk Windsorba, mint azt terveztük. A szállodába még nem lehetett bejelentkezni, ezért bementünk a Windsor kastélyba. Sosem láttam még ekkora várat. Az egri vár befért volna az egyik csücskébe. Nagyon szép volt. Nagyon szerettem volna innen mamának követ vinni, mert ezt kért, de nem találtam egy darabot sem. (Nem csak a várban nem volt, de egész Windsorban sem. Minden nagyon tiszta volt, gondolom azért, mert egy igazi királynő szokott itt lakni.) A katonákon nagyon fura kucsma volt. Akik díszőrségben álltak, óriásiak voltak, legalább kétméteresek. El is neveztük őket Godzillának. Teljesen mozdulatlanul álltak, az elsőről azt hittük, hogy báb, de azután nyelt egyet.

A Szent György-kápolna gyönyörű volt, de az volt a legjobb, hogy igazi királyok, királynők és hercegek voltak odatemetve. Rajtuk sétáltunk. Nyakazó Henriken is átsétáltunk. Mária királynő babaháza előtt sokáig sorba kellett állni. A babaház akkora volt, mint az én szobám, sőt lehet, hogy még nagyobb is. Be volt vezetve a babaházba a villany és a víz. A falon kézzel festett pici képek függtek, és icipici bútorokkal volt berendezve. De teljesen olyanok voltak, mint az igaziak. Még picuri aranyozott étkészlet is volt benne.

Másnap mentünk Legolandba. Az első dolog, amire felszálltunk, a Viking csúszda volt. Egy vízfolyosón sodródtunk lefelé, és csomó vizet öntöttek a nyakunkba. Hiába adott ránk anya esőkabátot, mégis csurom vizesek voltunk. A végén még egy hordó vizet is a nyakunkba borítottak. Az én kedvencem a Viking csúszda volt, a testvéremé, Taráé a hajóhinta, anyának a Miniland tetszett. Itt mindenféle híres épületet építettek fel legókockából. Azt hiszem, apának is a hajóhinta tetszett a legjobban, csak ő nagyon sajnálta anyát. Egészen zárásig maradtunk.

Utolsó nap emeletes busszal mentünk várost nézni. Anya és apa egészen elszörnyedt a fordított közlekedéstől. Az utcák is szűkek voltak, néha csak pár centire voltunk az utcatábláktól. Ezután vásároltunk néhány dolgot, és elsétáltunk a folyóhoz. Egy játszótérre is elmentünk. Itthon még nem láttam ilyen nagy játszóteret, ahol ennyi minden volt. A házak gyönyörűek voltak, sokat le is fényképeztünk. Egész idő alatt nem láttunk egyetlen dohányzó embert sem, sem pedig kóbor kutyát vagy macskát. Az angolok nagyon kedvesek és udvariasak voltak. A vonatokon nem volt egy ellenőr sem, csak annyit írtak ki futófényre, ha valaki elfelejtette megvenni a jegyét, az tegye meg, miután leszállt. Olyan szerencsénk volt, hogy még egy katonai felvonulást is láttunk. Elöl mentek a zenészek, utánuk a katonák. Ez nagy mázli, mert októberben már nagyon ritkán vonulnak fel. Visszafelé megint az EDDA együttessel utaztunk.

Nagyon elfáradtunk, de nagyon-nagyon jó volt. Talán csak az volt a baj, hogy nagyon drága volt minden. Anyu azt mondta, hogy 1 font körülbelül 350 forint. Én és Tara kaptunk 15–15 fontot, amit bármire költhettünk. Vettünk is egy-egy legolandes poharat, igazi pici legókockák csörögnek benne. És piros angol buszokat, a Taráé zárt, az enyém nyitott tetejű.