Pezsdül a kerti élet

2022.02.18. 20:41

Ideje hozzálátni az év eleji kerti munkákhoz

Közeledik a tavasz, lassacskán elkezdhetünk kertészkedni, amihez az évszakhoz képest mostanság melegebb idő is társul. A kezdeti lépésekhez ezúttal is a Heol kertészeti tanácsadójától, Nagy Szabolcstól kértünk segítséget.

Barta Katalin

A metszés szakértelmet kíván. Kizárólag fagypont felett lássunk hozzá!

Forrás: Shutterstock

– Milyen volt az elmúlt szezon óta az időjárásunk? 

– Sajnos nagyon csapadékhiányos hónapokon vagyunk túl szűkebb régiónkban. Az elmúlt hónapokban döntő részben a síkvidéken és a nyugat dunántúli országrészben esett hó vagy eső. Az ősz sem hozott megfelelő csapadékot, és a telünk sem érkezett „térdig” érő hótakaróval. Az ismétlődő, viharos szelek tovább szárítják a talaj felsőbb rétegét. Akik kimennek a kertjükbe, ültetvényükre tapasztalhatják, hogy a talajfelszín felsőbb rétege szinte már száraz ott, ahol a napsütés is éri. Folyamatosan száraz légtömegek érkeznek fölénk, ami a gyakran erős szélben továbbra szikkasztja a talajt. Egy esetleges tavaszi vagy nyári aszály során a mélyebb talajrétegekben szükség lenne megfelelő mennyiségű nedvességtartalékra. A szárazsághoz társult az is, hogy nem volt heteken át tartó kemény fagy, ami a kár- és kórokozókat megtizedelte volna. 

– Hogyan teleltek át az őszi vetések? 

– Jó hír mindenkinek, hogy ezek a területek továbbra is jó állapotban vannak. A télen eddig nem volt olyan kemény időjárás, amely károsította volna a vetési táblákat, a repce, az őszi árpa és a búza, is kellően megerősödött az ősz folyamán, a kultúrák kedvező képet mutatnak. Az utóbbi években mindig hasonló a tavasz kezdete. Akik szeretik a kertészkedést, a kellemesen fárasztó munkában sok-sok örömet lelnek. Akármilyen és akármennyi lesz is a termés, elmondhatjuk, hogy az a mi kertünkből származik. Akik pedig díszkerteket ápolnak, a színpompás és illatos növényeiket csodálhatják majd a zöld pázsitjukon pihenve. 

A csonthéjasokat soha ne metsszük télen! - A tavaszi és őszi telepítésű a facsemetéket csak akkor metsszük, amikor beindul a fa nedvkeringése és a rügyek duzzadni kezdenek! Ezt követően viszont már végezhető a koronaalakító metszés, ez március közepe és április közepe közötti időszakot jelentheti. A már termőre fordult fáinknál csak fenntartó metszést kell végeznünk, itt viszont fontos, hogy különbséget tegyünk a csonthéjasok és az almatermésűek között. A csonthéjasok – szilva, meggy, cseresznye, kajszibarack, őszibarack és a mandula – esetében semmilyen metszési műveletet ne végezzünk télen! Ugyanis télen, a sebeken át fertőznek azok a kórokozók, amik a csonthéjasok gutaütéséért, ágrákosodásért felelősek. Ha ezek bejutnak a fák szöveteibe, akkor onnan már nem tudjuk kiirtani őket, és a gyümölcsfáink korai pusztulását vagy lassú halálát okozhatják! Ezek a kórokozók pedig nem válogatnak, és egyaránt fertőzik az idősebb fás részeket és a fiatal vesszőket is. A legideálisabb időpont a metszésre: tavasszal virágzás előtt vagy nyáron, közvetlenül a szüret után. 

– Nézzük, melyek a legfontosabb teendőink februárban! 

– Ez az időszak kiváló alkalom arra, hogy rendszerezzünk, számot vessünk, foglalkozzunk a leendő növényvédelemmel és előre tervezzünk. Most érdemes megvenni a vetőmagokat, beszereznünk a növényvédelemhez a vegyszereket, amik ilyenkor még az elmúlt évi áron beszerezhetőek. A február mindig fordulópont egy kert életében: kint még hideg van, de a tavasz első jelei már megérkeztek. A napok egyre hosszabbodnak, és földben szunnyadó áttelelő, évelő magok és virághagymák felébrednek. Rövidesen hajtani kezdenek a lágyszárúak, az őszi vetésű dughagyma is zöld szárba szökken és megjelennek az első rügyek a ­fákon. 

– Mire ügyeljünk metszéskor? 

– Metszés előtt a tavaly lehullott lombokat gyűjtsük össze, és ha tudjuk, komposztáljuk, illetve forgassuk bele a meglévő komposztba. A gyümölcsfák metszése előtt végezzük el az alapos törzstisztítást, a kiszáradt, elhalt fákat is ilyenkor jó kiszedni. A régi, fán maradt gyümölcsöktől – múmiáktól –, száraz virágmaradványoktól is szabadítsuk meg a növényeket. A beteg gallyakat vágjuk le, távolítsuk el éles késsel a kártevők jól látható alakjait. Érdemes időt fektetni a fák törzsének, vázágainak tisztogatásába. Ezután kezdődhetnek a kora tavaszi metszések. Ha a nappali hőmérséklet +3 fok felett van már, bátran kezdjünk neki! A termés mennyisége nagymértékben múlik azon, hogy hogyan végezzük el ezt a műveletet, és az is, hogy mikor. A gyümölcsfákat a metszéssel alakítjuk, ezzel biztosítva az optimális terméshozamot és minőséget. A koronák ritkítása azért fontos, mert csak akkor megfelelő a kártevők elleni védekezés és a gyümölcsérés, ha az ágakat elég napsütés éri, és a szél is „jól jár” köztük. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!