Rendezvény

2023.09.20. 18:16

Miniszterek is jönnek az egri közgazdász vándorgyűlésre gyűlésre

Csütörtökön kezdődik a 61. Közgazdász Vándorgyűlés Egerben.

Tóth Balázs

Varga Mihály is részt vesz majd az eseményen

Forrás: Karnok Csaba/Délmagyarország

Az esemény plenáris üléssel nyílik meg, amelyen köszöntőt mond Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke, Mirkóczki Ádám polgármester és Csontos Sándor, az MKT Heves megyei szervezetének elnöke. Gazdaságpolitikai kerekasztal beszélgetés kezdődik, majd ezt követően Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzora, az MKT alelnöke között, később Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke ad elő.

A kétnapos eseményen számos szekcióban lesznek előadások és viták, kerekasztal beszélgetések. A különböző szekciókban beszélgetnek majd bankvezérek, szó lesz a népszámlálás eredményeiről és a Kárpát-medencei magyarság jövőjéről, az Európai Unió költségvetéséről, a hazai borászok helyzetéről, de a hazai gazdaság kilátásáról, a fenntartható fejlődésről, a magas inflációról, mesterséges intelligenciáról, innovációról, sportról, autóiparról.

A pénteki záró plenáris ülésen Hegedüs Éva, az MKT főtitkára és dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora mond köszöntőt, majd Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Heiszler Gabriella, a Spar elnök-ügyvezetője és Valkó Gábor, a KSH elnökhelyettese tart előadást.

Az előadások jó részét az esemény blog oldalán és videómegosztó oldalán élőben lehet követni, de előre fölvett beszélgetéseket is láthatnak az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!