Ügyészség

2022.12.16. 10:22

Targoncával ütötte el munkatársát egy férfi Heves megyében

A Hevesi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a munkavégzése során egy targoncával elsodorta kollégáját.

HEOL

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész ismertette portálunkkal az ügy részleteit. 

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

– A fiatal felnőtt férfi és a sértett egy gazdasági társaság alkalmazásában álltak, és egy Heves melletti település külterületén lévő csarnokban dolgoztak a vádirat szerint. Idén április 6-án a vádlott egy útban lévő raklapot akart arrébb tenni, ezért beült az emelőtargoncába, ezután előremenetbe kapcsolt, és a munkagéppel azonnal fordulni is kezdett, mely során a tőle elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztotta, így nem látta, hogy a targonca mellett tartózkodik a kollégája, akit a géppel elsodort. 

A baleset következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű lábsérüléseket szenvedett el. A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte az Emelőgép Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló rendeletben foglalt szabályokat. A vádlott a cégnél segédmunkásként dolgozott, az emelőtargonca vezetése nem tartozott a munkakörébe, arra gépkezelői jogosítvánnyal sem rendelkezett. A járási ügyészség most benyújtott vádiratában – melyre eredményes ügyészi intézkedés kilátásba helyezése után került sor – pénzbüntetés kiszabására tett indítványt - közölte a helyettes sajtószóvivő ügyész. 

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában