Ügyészség

2023.03.27. 12:20

Két embercsempészt tartóztatott le hétvégén a bíróság Hevesben

Volt, aki már nem először próbált bejutni az országba.

HEOL

Kilenc török és szír határsértő volt a csomagtérben.

Forrás: police.hu

A rendőrség által a tettenéréskor bűnügyi őrizetbe vett elkövetők egyike egy Lengyelországban élő ukrán állampolgár, aki március 21-én indult el Magyarország déli határáról a németországi Frankfurtba egy furgonnal, amelyben nyolc török és egy szír állampolgárt szállított. Ezek a személyek Szabadka felől engedély nélkül lépték át a zöldhatárt, majd az erdőben bujkálva várták a gyanúsítottat, aki fejenként meghatározott összegért felvette őket az autójába. A külföldi határátlépőkkel teli járművet a rendőrök az M3-as autópályán kapcsolták le. Mindezt dr. Konkoly-Thege László sajtószóvivő ügyész közölte portálunkkal.

Hozzátette, a másik ügyben egy türkmén állampolgár került letartóztatásba. Őt március 24-én szintén az M3-as autópályán állította meg, majd vette őrizetbe a Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőre, mivel tetten érték azon, hogy öt illegálisan hazánkban tartózkodó személyt – köztük két kiskorú fiút – szállított az általa vezetett gépjárműben. Az utasok között olyanok is voltak, akik már nem először próbáltak Magyarországon keresztül jogellenesen Nyugat-Európába jutni.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján mindkét sofőr minősített embercsempészés bűntettével gyanúsítható. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés - ismertette a szakember.

Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a terheltek esetében fennáll a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye, ezért velük szemben helye van a legsúlyosabb bírói engedélyes kényszerintézkedésnek. A nyomozási bíró egyetértett az ügyészi állásponttal, és két külön eljárásban elrendelte a letartóztatásokat. A végzések ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be - tette hozzá a sajtószóvivő.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában