Garázdaság

2023.06.14. 12:00

Sikoltozó gyermekeik szeme láttára verekedett a boltosokkal a gyöngyösi szülőpár

Nem akarták megmutatni a táska tartalmát, amikor bejelzett a biztonsági kapu.

HEOL

Ebben az üzletben történt az incidens

Forrás: Egri Járási Ügyészség

A Gyöngyösi Járási Ügyészség egy boltban elkövetett garázdaság miatt emelt vádat két személlyel szemben. A vádirat szerint a terheltek – akik élettársak – tavaly augusztusban három kiskorú gyermekükkel közösen mentek el egy áruházba, ahol távozásukkor bejelzett a biztonsági kapu. Emiatt a dolgozók bele kívántak nézni a táskájukba, de a vádlottak ez ellen hevesen tiltakoztak, és ellenálltak. Mindez dulakodáshoz vezetett, ami alatt a gyerekek sikoltoztak, miközben a pár nőtagja többször ráütött az egyik eladó kezére, majd bántalmazott és a földre rántott egy másik alkalmazottat. Utóbbit az élettársa is taszigálta még az előtt, hogy lábon rúgott volna egy férfit, aki a szomszédos üzletből futott át azért, hogy segítsen a megtámadott kollégáinak. Mindezt dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész közölte portálunkkal.

A szóvivő hozzátette, a vádlottak az erőszakos cselekményeket kiskorú gyermekeik jelenlétében követték el, amivel súlyosan megszegték a szülői felügyeletből eredő kötelességüket, és veszélyeztették a kicsik erkölcsi fejlődését. A járási ügyészség erre tekintettel garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja az élettársakat.

A vádhatóság az ügyben arra tett indítványt, hogy a bíróság felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki a vádlottakkal szemben - fogalmazott a sajtószóvivő ügyész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában