Méreg

2024.01.31. 12:12

Dührohamot kapott egy férfi, mert nem tudott ügyet intézni a postán Hatvannál

A Hatvani Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatti ügyben emelt vádat.

Heol.hu

A megrongált telefonfülke

Forrás: Egri Járási Ügyészség

A vádirat szerint a férfi 2023 telén, egy Hatvan melletti település postáján akart ügyet intézni, amely végül nem sikerül neki, így dühösen hagyta el az épületet. A vádlott nem tudta túltenni magát ezen és haragjában a hivatal közelében lévő telefonfülke üvegablakát egy kővel betörte, majd távozott a helyszínről. A kár összege nem érte el az 50 ezer forintot - tudatta portálunkkal dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

Hozzátette, a vádlott magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A vádhatóság a büntetlen férfival szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.

Törvény
A garázdaság bűncselekményét a köznyugalom elleni bűncselekmények között szabályozza a Büntető Törvénykönyvünk. A köznyugalom megzavarása legtöbbször a nyílt utcán történik, ahol az elkövetők olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást fejtenek ki, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában