Baleset

2024.04.07. 14:03

Mentőhelikopter is érkezett a Recsk és Sirok közötti balesethez

Fejtetőre állt az egyik autó.

Molnár Helga

Frissítés 

Nagy Sándor Recsk polgármestere egy fotót is megosztott a helyszínről.

– A biztonsági öv, ha be lett volna csatolva, nem esett volna ki a súlyos sérült Recsk határában. Recskiek is érintve voltak – fogalmazott a település első embere Facebookon.

Sirok és Recsk között történt közlekedési baleset vasárnap délután. A részletekért megkerestük a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Lázár Levente vármegyei rendőrségi sajtóreferens arról tájékoztatott, hogy két autó ütközött össze.

Mint mondta, félpályás útzár mellett helyszínelnek a rendőrök így torlódásra kell számítani, aki tudja, kerüljön, mert körülbelül egy órát tart az intézkedés.

Információink szerint a balesetben, mely vélhetően szabálytalan előzés miatt történt, ketten sérültek meg, s az egyik autó fejtetőre állt.

A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt írta honlapján, két személygépkocsi karambolozott Recsken, a 24-es főút 36-os kilométerszelvényénél. Műszaki mentés céljából a pétervásárai hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre. Az egység áramtalanította a járműveket.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában