Hatvan

2018.08.24. 14:00

Az eltűnt bűzcsapda sem gátolhatja meg a további lépéseket

Lehetetlenné vált a pernyehányóhoz legközelebb elhelyezett bűzcsapda tartalmának elemzése, mivel a berendezés eltűnt.

A napokban szedték össze a településszerte elhelyezett „bűzcsapdákat”, hogy képet kapjanak arról, milyen szagok lehetetlenítik el a környéken élők mindennapjait, s döntsenek a további intézkedésekről. Ekkor azonban meglepetés érte az eszközök begyűjtőit, mivel kiderült: az egyik berendezésnek nyoma veszett. Annak, amelyiket a település Lőrincihez legközelebbi részén, a mátravidéki pernyehányó irányába vezető földút mentén telepítettek.

Horváth Richárd polgármestert is meglepték a történtek.

– Néhány héttel ezelőtt összesen tíz bűzcsapdát helyeztünk ki, ám szándékosan nem közöltük a nyilvánossággal ezek pontos helyét – mondta az önkormányzat vezetője. – Volt, amelyik magánterületen, s volt, amelyik önkormányzati tulajdonú részen gyűjtötte a szagokat. Az eltűnt eszköz is városi tulajdonú, de nem őrzött és nem megfigyelt helyszínen volt.

A történtektől függetlenül két-három héten belül elvégzik a berendezések tartalmának az ellenőrzését. A polgármester elmondta: az eredmények birtokában határoznak a továbbiakról; szükség esetén igazságügyi szakértőt kérnek fel az igazság kiderítése érdekében, de nem mondtak le az egyéb lehetőségekről sem.

– Ha szeptember végéig nem történik semmi érdemleges, aláírásgyűjtésbe kezdünk. Remélem, minél több hatvani állampolgár ellátja kézjegyével az íveket, ily módon nyomatékosítva, hogy elege van a bűzből, s szeretné, ha a hatóságok megakadályoznák a további kibocsátást – közölte Horváth Richárd, hozzátéve: abban is bíznak, hogy mielőbb megszületik a jogerős ítélet a pernyehányón tevékenykedő cég ügyében. Utóbbira azért van szükség, mert a rekultivációt végző kft. az elsőfokú – a ténykedését korlátozó – határozatot megfellebbezte.

Az eltűnt eszköz városi tulajdonú, de nem őrzött, nem megfigyelt helyszínen volt Fotó: Albert Péter

Szintén a fentiekhez kapcsolódó hír, hogy az önkormányzat vezetése beszélgetésre invitálja az interneten szerveződött „bűzellenes csoport” tagjait.

– A találkozóra augusztus 29-én, szerdán kerül sor, s remélem, számos félreértést, valótlanságot, valamint alaptalan híresztelést sikerül tisztáznunk – jelentette ki Horváth Richárd. – A megjelenteket tájékoztatjuk az eddigi intézkedésekről, s meghallgatjuk a véleményüket tapasztalataikról. Talán ezzel is hozzájárulhatunk a probléma megoldásához.

Az internet közösségi oldalain azonban nem csak építő jellegű párbeszéd alakult ki. Az egyik magánszemély petíciót szerkesztett, amelyben a hatvani és a lőrinci polgármesterek lemondását követeli, mivel a bűz megszüntetése érdekében „semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni évek óta”.

A kezdeményezés gazdájának profilja semmilyen információt nem tartalmaz, csupán annyit, hogy 2015-ben csatlakozott a Face­bookhoz. Látható bejegyzéseit a bűzellenes csoporton kívül nem leltük fel, miként nyilvános ismerőseit sem. Lapunk levélben kért tőle interjúlehetőséget, amellyel válasz esetén élni kívánunk.

Petíciójához eddig mindössze ketten csatlakoztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában