átadó

2020.06.20. 12:12

Teljessé vált a Tisza-tavi kerékpáros kör (fotók)

Az aktív turisztikai ­szezon nyitányaként átadták a Tiszafüred­ és Poroszló ­között kiépült kerékpárutat és a hidakat szombat délelőtt. A szakasz elkészültével immár teljessé vált a kör, s összesen mintegy hetven kilométeres a Tisza-tavi kerékpárút.

Szabadi Martina Laura

Fotó: CZIMER TAMAS

– Ma két dolgot ünneplünk, s az egyik, hogy naponta már csak néhány új vírusfertőzött van. Az elmúlt, nehéz hónapoknak pozitív hatásai is voltak, például biciklivel közlekedők számára. Felértékelődött ugyanis a kerékpár szerepe – mondta ünnepi beszédében dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Műszaki megoldások és az infrastruktúra szempontból is egyedülálló, helyi és regionális szinten is jelentős kerékpároshidakat és -utat avattak fel szombat délelőtt Poroszlón, s ez jelentette az aktív turisztikai szezon megnyitóját.

– Régi adósságot törlesztettünk e beruházással. A minisztérium 2018-ban készített felmérése alapján a kerékpározási kedvet az infrastruktúra határozza meg, így fontos azt fejleszteni. Magyarország ugyanis Dánia és Hollandia után a harmadik leginkább biciklivel közlekedő ország – közölte a miniszter. Elmondta, a projekt részeként megépült négy híd jellegzetes volta már-már a hortobágyi kilenclyukú hídéhoz hasonlatos, így jelentős szerepet tölt be a környék arculatának alakításában is. Bejelentette, nem csupán a közlekedésbiztonság további fejlesztésén dolgoznak, de az elektromos kétkerekűek támogatása is várható.

 

– Ez a nap aktív turisztikai szezonnyitó is. Szimbolikus, hiszen zuhogó esőben indultunk kis csapatunkkal Sarudról, ám most már oszlanak a felhők. Reméljük, az idei szezont is ez jellemzi majd – fogalmazott Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Kitért rá, ez a kerékpáros-infrastruktúra jelenleg az országban egyedülálló, s nemcsak az érintett településeknek fontos, de az egész régió­nak. Vonzereje révén a környékben is növelheti majd a látogatók számát. Nyugat-Európában is megállja a helyét, s mivel a Tisza-tónál két nemzetközi kerékpárút is találkozik, külhonból is számíthat vendégekre a helyi idegenforgalom.

– Az elmúlt években azt mondtuk, hogy mindenki, aki bringás, jöjjön a Tisza-tóhoz, hiszen az majdnem teljes egészében körbetekerhető. Ez most megváltozott. A mai nappal teljessé vált a kerékpáros kör, s ezzel még inkább kiemelt turisztikai ­célponttá vált a vidék – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője, és egyúttal megköszönte a kormány támogatását a fontos fejlesztéshez.

– Most, hogy a veszélyhelyzet véget ért, s talán a kellemes nyári idő is megérkezik, bizonyára mindenki vágyik a kikapcsolódásra. Idén nyáron az úti cél legyen belföldi, hiszen országunk szépségeit felfedezve, a turisták a magyar vállalkozásokat támogatják – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

A helyieknek nem csupán turisztika és sportolás tekintetében jelent mindez lehetőséget. Bornemisza János, Poroszló polgármestere a megnyitón elmondta: régi álom vált valóra azzal, hogy megépült a szakasz. – Ezt a forgalmas kilenc kilométert veszélyes volt megtenni már két és négy keréken is. Ám immár biztonságosabban kerékpározhatnak itt a nyaralók és a helybeli családok is – emelte ki az eseményen a polgármester.

Tovább épül az infrastruktúra

A biciklisek már az átadó előtt birtokba vették az új hidat. Ezerkétszázan haladtak át rajta az előző hétvégén, amely mutatja a létjogosultságát.

A Tisza-tó déli része ­körüli ­kerékpárút az elmúlt években nagyrészt megvalósult. Ez alól kivételt csak a 33. számú főút menti szakasz jelentett, melynek megépítésével lehetővé vált a teljes körbejárhatóság. A most elkészült szakasz elsődleges célja, hogy serkentse a térség turizmusát, és kiszolgálja a két település közötti kerékpáros közlekedést. Megteremti ennek biztonságos feltételeit, s csökkenti a megnövekedett bringásforgalomból fakadó baleseti kockázatot.

Jó hír, hogy nemrégiben készült el az Eger és Egerszalók között vezető bicikliút is. E szakaszok jó része állami fenntartású, kezelésükről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gondoskodik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában