Kézbesítés

2023.07.23. 08:33

Elektromos háromkerekűekkel viszik a leveleket az egri postások

Heves vármegyében a tervek szerint mintegy 40 darab elektromos járművet terveznek ez év végéig a kézbesítés szolgálatába állítani.

Molnár Helga

Új járművek segítik a postások munkáját

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Egyre több háromkerekű járművel dolgozó postást láttunk Egerben, így megkérdeztük a Magyar Posta Zrt.-t, mióta használják, s hány ilyen van vármegyénkben. A Magyar Posta Zrt. célja, hogy XXI. századi módon, hatékonyan és eredményesen működjön, így a versenyképesség megerősítése érdekében folyamatosan nyit az innovatív megoldások felé, közölték. Ezzel párhuzamosan pedig nagy hangsúlyt fektet a környezeti terhelés csökkentésére, a zöld működésre.

– Ennek érdekében a kézbesítésben egyre nagyobb arányban alkalmazunk elektromos meghajtású háromkerekű segédmotort és elektromos rásegítésű kerékpárt, illetve triciklit – a kézbesítési körzetek adottságaihoz igazodva – közölte a társaság portálunkkal.

Ezek a járművek elektromos meghajtású, háromkerekű segédmotorok, ami teljes feltöltés mellett legalább 60 kilométer megtételére alkalmasak és 200 kilogramm teherbírásúak.

A Posta országosan ebből a járműből mintegy 800 darabot, míg Heves vármegyében a tervek szerint mintegy 40-et tervez ez év végéig a kézbesítés szolgálatába állítani.

– A tapasztalataink alapján a munkatársaink többsége megszerette az elektromos rásegítésű és meghajtású eszközöket, amelyek kényelmesek, biztonságosak, és hatékonyabb munkavégzést támogatnak – tették hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában