Együttműködés

2023.08.30. 13:40

Bormustrát tartottak Noszvajon, nem is akármilyet + fotók

A cél, hogy amit lehet javítsanak a helyi nedűkön a szakmai zsűri segítségével.

Szabadi Martina Laura

Remek hangulatban telt a noszvaji Bormustra

Forrás: Szántó György/Heves Megyei Hírlap

Bormustrát tartottak szombaton Noszvajon, hogy megnézzék, milyen szinten állnak a helyi borok.

– A következő évben több bortúrát is szeretnénk tartani, ugyanis jól látható az igény ezekre. A bormustráknak az a célja, hogy a helyi borászoknak segítsünk még jobb termékeket alkotni. A zsűri Márkus György bor- és pezsgőszakértő és noszvaji képviselő segítségével 3 kategóriába sorolta, fogyasztásra kiválóan ajánlott, fogyasztásra ajánlott és nem ajánlott – mondta el Szabó Péter, Noszvaj polgármestere. Márkus György a pezsgő világbajnokság zsűrijének állandó tagja is. Szabó Péter pedig elmondta: a termelők, akik bemutatták bortételeiket a mustra során kapnak egy értékelést, amely segít abban, hogy javítsanak nedűiken.

– A jövő évi bortúrákon pedig majd a kiválóan ajánlott minősítéseket kitehetik a pincészetek, s ezeket az önkormányzat is kiemeli. A cél a folyamatos, rendszerszerű minőségjavulás – ismertette.

A mustrán a borokat szakértő bizottság vakon kóstolta. Tagjai Szabó Péter, Thummerer Tamás, a Noszvaj- Szomolya Hegyközség elnöke, Márkus György és Lamport József, borász voltak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában