Szépasszony-völgy

2023.09.19. 11:30

Új pincesor és parkoló épülhet a Szépasszony-völgybe közel 200 férőhellyel

Bizottsági ülésen került terítékre a Szépasszony-völgy parkolóhelyzete, illetve az is, hogy az egri IMCS tervei nehezítheti a Deák utcai foghíj telek hasznosítását. Az okoszebra viszont megvalósul a Felsővárosban.

Szabadi Martina Laura

Fontos lenne a parkoló a Szépasszony-völgyben

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Egerben, a Városi Urbanisztikai, Klíma és Környezetvédelmi Bizottság hétfői ülésén került a tagok elé egy terv, melyet az egri Liliomkert utcába, külterületi ingatlanokra tervez a tulajdonos. Így az ingatlanok jelenlegi területfelhasználását módosítani kívánja, ehhez pedig szükség lenne az önkormányzat jóváhagyására, hogy immár ezzel a funkcióval kerüljön a településtervbe a telek. A tulajdonos borászati tevékenységgel összefüggő pincesor, kereskedelmi, szolgáltató, szálláshely szolgáltató létesítmény, és felszíni parkoló terület kialakításának feltételeit szeretné megteremteni, 182 férőhelyes parkolót alakítana ki.

A Főépítészi Csoport szerint a dokumentáció nem felel meg teljes körűen a településterv követelményeinek: nem tértek ki például a környezeti hatásainak és követelményeinek bemutatására, nincs forgalomtechnikai munkarész, a benyújtott dokumentáció közlekedéshez szükséges területigényekkel nem foglalkozik, ha parkolót létesít, akkor annak megfelelő övezet kijelölése szükséges, megfelelő minimális zöldfelület és fásítás biztosítása mellett, a gépjárművek megközelítésének biztosítása mellett, a csatlakozó úthoz kapcsolódó csomópontokkal.

„A pincék kialakításához megfelelő övezet kijelölése szükséges, az építési paraméterek előzetes meghatározása mellett (ez azért is nagyon fontos, mert Egerben a legtöbb pincés övezet az OTÉK-tól eltérő paramétereket alkalmaz), és a pincék kialakításának lehetőségét is vizsgálni szükséges. Tisztázandó, hogy a pincékben milyen funkciók kerülnek kialakításra. Ha bort tárolnak majd, akkor az ehhez kapcsolódó logisztikát szükséges bemutatni, ha vendéglátás lenne a cél, akkor arra vonatkozó működési részleteket lenne fontos bemutatni.” Ugyan Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselő elmondta, fontos lenne a parkolók létesítése, de a bizottság a sorolt hiányosságok miatt nem adta elvi hozzájárulását a tervre.

A vasútállomás mellé tervezett Intermodális Csomópont is (IMCs) szóba került az ülésen, hiszen mint ahogy arról már beszámoltunk, a Deák utcai hatalmas foghíjtelekre élelmiszerüzletet tervez a terület tulajdonosa. A bizottság nem támogatta a tervet jelenlegi formájában, ugyanis hiányosnak találták, illetve arra is kitértek, hogy a belvárosi buszpályaudvar teljes kiköltöztetését is ellehetetlenítheti a beruházás.

Keresztes Zoltán képviselő a nagy forgalom, és a közlekedésrend kialakítása miatt aggódott. Mint mondta, úgy tudja az Agria Park éppíttetője például a forgalmi fejlesztéseket is vállalta a pláza építésekor. Kovács Cs. Tamás a környéken élőkre nehezedő terhelés, forgalom és zaj miatt fejezte ki aggályait.

– Mindenképp fontos, hogy a telken épüljön valami, de már most is feszült  a helyzet  a környéken, ugyanis sokan ott teszik le az autót azok közül, akik a városba érkeznek – mondta. Fajcsák Dénes építész, az építtető megbízottja elmondta, az üres telekre bármi is épül, szerinte az mindenképp terheli a környezetet, hiszen eddig nem volt ott semmi csak rom.

– Élelmiszerüzlet épülne, 2 naponta érkezhet áru a boltba. A tulajdonosnak építési joga van, az IMCs tervezői nem vették figyelembe, hogy nem biztosított a behajtás a telekre a tervekben. Kizárólag hátulról a vasút irányából megoldható ezért a forgalom – ismertette. Hozzátette, egyeztettek az IMCS-ben illetékesekkel, és nem tudni, hogy 10-15 éven belül megvalósul-e az Intermodális Csomópont.

Eger a Generali a Biztonságért Alapítvány közönségszavazásán megkapta a lehetőséget SafeCross okoszebra létesítése a Cifrakapu utca 138. szám melletti gyalogos-átkelőhelynél, erről is beszéltek az ülésen.

„A közönségszavazás rendes határidején belül ugyan csak a második helyet érte el Eger, viszont az online felület lehetővé tette a további szavazást, és a következő napokban már a heves vármegyei székhely vette át a vezetést. A Generali a Biztonságért Alapítvány végül úgy döntött, hogy a nyertes városon kívül Eger is kaphat okoszebrát, mintegy 4,1 millió forint értékben” – olvasható az előterjesztésben.

A költségeket az alapítvány fedezi, a terület építés idejére történő használatáról az önkormányzat gondoskodik. Az okoszebra építésének műszaki tartalmát a Generali a Biztonságért Alapítvány által megbízott kivitelező együtt alakítja ki az önkormányzattal.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában