Tehetségek

2023.10.08. 16:52

12 eventusos diák részesül Takács István díjban

Egerben idén tizenkét tehetséges Eventusos diák részesül Takács István díjban. Az elismeréseket október 18-án adját át.

Barta Katalin

Újabb tizenkét tehetséges ifjú képzőművész  részesül Takács István díjban októberben. Mint azt Sajtos Attila, az intézmény igazgatója tudatta portálunkkal, a díjalapítást 2020-ban kezdeményezte, majd hozta létre az Eventus Üzleti Művészeti Szakgimnázium a Takács István Múzeum szakmai kuratórium jóváhagyásával. Célja, hogy támogassa azokat a feltörekvő tehetséges Eventus hallgatókat, akik szakmai alázattal és rajzi tehetségükkel kiemelkednek. A díjra a tanulók minden évben pályázhatnak grafika jellegű látvány utáni tanulmányrajzokkal, melyek elsősorban tárgybeállítás és csendélet témában készült alkotások.

A szakmai díj elnevezése egy olyan kimagasló művész nevéhez fűződik, aki Eger és térségéhez alkotói tevékenykedésével hozzáadott a térség művészeti értékeihez. Takács István (1901 – 1985) mezőkövesdi származású, tanulmányait festészet szakon végezte az Iparművészeti Iskolában. Több mint kétszáz templom freskóját készítette el Magyarország egyes részein. Főműve az egri bazilika két kupolafestménye és a magyar stáció képei, illetve jelentős megbízásokat kapott a váci és a szombathelyi székesegyházban.

2022-ben harmadik alkalommal rendezték meg a Takács István díj átadását a Vitkovics alkotóházban. 

Idén október 18-án Kristóf Anna tavalyi fődíjas fogja bemutatni reprezentatív anyagát az Eventus régi épületének termeiben, ahol láthatók lesznek az új díjazottak alkotásai is, és megtudhatjuk ki kapja az idei közönségdíjat illetve az elismerésre méltó Takács István díjat.

Az előző években Kopasz Tamás az EKKE képző és művészetelméleti intézmény vezetője értékelte a beadott pályamunkák színvonalát, idén is ő köszönti az új jelölteket. Elmondása szerint a szakma iránti tiszteletet mutatja, hogy a diákok komolyan veszik a rajzolást, mely minden vizuális művészetnek az alapja. Hagyománnyá vált az is, hogy a díjazottak munkáiból egy kisebb önálló tárlatot biztosít az iskola. 

A legutóbbi  díjátadón a 2020-21-es díjazottak, Czire Denissza és Nyers Dániel műveiből láthattak kiállítást, idén október 18-án délelőtt 10 órától Kristóf Anna tavalyi fődíjas fogja bemutatni reprezentatív anyagát az Eventus régi épület termeiben, ahol láthatók lesznek új jelöltek rajzai is. Ekkor derül ki az is, ki kapja az idei közönségdíjat, illetve az elismerésre méltó Takács István díjat.

(Főoldali képünk illusztáció, forrás: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában