Városrendészet

2023.11.27. 11:00

Önálló intézményként működik januártól a gyöngyösi városrendészet

A közterület-felügyelők létszámának emelkedésétől a közbiztonság jelentős növekedését várja a város.

Szabó István

A gyöngyösi városrendészek létszáma januártól emelkedhet

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A gyöngyösi városrendészet 2024. január elsejétől önálló intézményként működik, adta hírül a városháza. A döntés a képviselő-testület csütörtöki ülésén született meg. A városháza közleménye szerint a 2020-ban átalakult, s az elmúlt években számos szakmai elismerést és díjat kiérdemelt városrendészet önállósodásáról októberben tárgyalt először a grémium. Csütörtökön újabb részleteket vitattak meg a tervezett átalakulással kapcsolatban. A városrendészet igazgatója által felvázolt elképzelések közül a testület végül a létszámbővítéssel is együtt járó változatot fogadta el. Ez azt jelenti, hogy az intézménnyé váló városrendészet létszáma a jelenlegi 30-ról 34-re emelkedik. Ez lehetővé teszi, hogy a közterület-felügyelők a hétvégi éjszakai szolgálatot további két nappal kiegészítsék, így heti négy napon valósul meg a 24 órás járőrszolgálat, és a közterületi kamerák figyelése is folyamatossá válik. 

A városháza a közleményében kiemeli, hogy az átalakítás nagyobb rugalmasságot és önállóságot biztosít hazánk vezető vidéki városrendészetének, és arra is lehetőséget biztosít, hogy a városrendészek bértömege 20 százalékkal emelkedjen. A változások anyagi hatása mintegy 48 millió forint, ennyivel kell többet fordítania az önkormányzatnak a városrendészet működtetésére, de a közbiztonság várható jelentős növekedése érdekében a képviselők vállalták a pluszköltséget, tájékoztatott a gyöngyösi városháza.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában