Tudomány

2023.11.12. 15:28

Újabb fizikai világkonferenciának adott otthont a gyöngyösi campus

A magyarok mellett amerikai, holland, japán, lengyel és ukrán kutatók vettek részt a 9. Femtoszkópia Napja tudományos konferencián.

Szabó István

A nemzetközi konferencia résztvevői a gyöngyösi campuson

Forrás: MATE Károly Róbert Campus/Nagy Réka

A napokban immár 9. alkalommal rendezte meg Magyarországon a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gyöngyösi Károly Róbert Campusa a Femtoszkópia Napja nemzetközi tudományos konferenciát, számolt be portálunknak a Viszneken élő Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja. Mint mondta, az idei rendezvény az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a MATE és a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatóinak szervezésében valósult meg.

– A rendezvény munkájába az ELTE, a MATE és a Wigner kutatói mellett amerikai, holland, japán, lengyel és ukrán kutatók is bekapcsolódtak. A konferencián 3 kontinens 6 országából összesen 18 kutató vett részt. A rendezvény idén először volt két napos, és idén először szerepelt a programban a femtoszkópiai problémákra kifejlesztett modell-független módszerek lehetséges alkalmazása a MATE más kutatási területein. Ennek megnyilvánulásaként Lakner Zoltán professzor, a MATE Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vállalatgazdaságtani Tanszék vezetője és a MATE Gazdálkodás- és Regionális Tudományok Doktori Iskola megbízott vezetője előadást tartott a mezőgazdaság, az élettudományok és a gazdálkodástudomány nyitott kérdéseiről – közölte Csörgő Tamás.

A viszneki fizikus elmondta, hogy a két nap alatt összesen 18 tudományos előadásra és diszkusszióra került sor, közülük egy zártkörű diszkusszióra is az amerikai PHENIX kísérlet egyik adatelemzésének a véglegesítése érdekében.

– Idén a femtoszkópia aktuális kutatási témái közül a 2023. augusztusában Gyöngyösön megrendezett 52. International Symposium on Multiparticle Dynamics (ISMD), azaz a Nemzetközi Sokrészecske Dinamikai Szimpózium szervezésének lezárása, a konferenciakötet kiadásának munkái szerepeltek. Emellett a résztvevők felkészültek a jelentős magyar csoporttal 2023. novemberében, az olaszországi Cataniában megrendezésre kerülő Workshop on Particle Correlations and Femtoscopy (WPCF 2023) konferencián várható előadásokra és diszkussziókra is. Ennek a konferenciasorozatnak a 2014-es rendezvényét Gyöngyösön a Károly Róbert Főiskola, a MATE Károly Róbert Campus jogelődje rendezte meg az elnökletemmel. A 2023-as WPCF nemzetközi tanácsadó testületének idén először jómagam mellett Csanád Máté, a Femtoszkópia Nap társszervezője, az ELTE Atomfizikai Tanszék professzora is tagja lett – összegezte az idei konferencia történéseit Csörgő Tamás.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában