Fejlesztések és beszámolók

2024.05.10. 17:17

Az egri vár adott otthont a várak éves konferenciájának

A közgyűlésen a Felső-Magyarországi várak helyzetéről és az elmúlt egy éves tevékenységről tartottak beszámolókat. Dr. Ringert Csaba bemutatta az egri vár turisztikai fejlesztéseit, melyek az elmúlt egy évben valósultak meg.

Hornyák Réka

Az egri vár adott helyet pénteken a Felső-Magyarországi Várak Egyesülete közgyűlésének. A rendezvényen értékelték az előző év szakmai és gazdasági eredményeit, valamint előadásokat hallgathattak meg a résztvevők a várak aktuális témáiról. Horváth Jenő, a Felső-Magyarországi Várak Egyesületének elnöke beszámolt az elnökség elmúlt évi munkájáról, ezt követően pedig a 2023. évi beszámolót és a 2023. évi mérleget is szavazás során elfogadták az ülésen. 

Az egri vár adott otthont a várak éves konferenciájának
Az egri vár adott otthont a várak éves konferenciájának
Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Dr. Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója, a megvalósult ötletek és a tervezett projektek kapcsán elmondta, hogy a várban folyamatosan szerveznek időszaki kiállításokat, melyek által mindig valami újat tudnak nyújtani az érdeklődőknek. Igyekeznek minél szélesebb körben programokkal szolgálni, így elindítottak múzeumpedagógiai képzéseket is, amiket - a nagy érdeklődésnek és sikernek köszönhetően - rendszeresen szerveznek meg az oktatók, pedagógusok részére. 

Az egri vár mindenki számára elérhető

A helyi programok és foglalkozások mellett egyre több figyelmet fordítanak a digitalizációra is, hogy azok is megnézhessék az egri vár értékeit, akik nem tudnak eljutni ide. Több időszaki kiállítás megtekinthető digitálisan is, illetve a várról is minden fontos információ, legenda és ismertető is elolvasható az online felületeken. 

Az aktuális és jövőbeli tervek között szerepel a vár eddig nem ismert részeinek a feltárása és a közösségi régészeti projektek elindítása. A Modern Városok Program keretében „Az egri vár állagmegóvó felújítása" című projekt magába foglalja az új kiállítóhelyek és turisztikai központok megnyitását is, melyeket már most tervez a vezetőség. Ilyen például a pünkösdkor megnyitó Cipóosztóház vagy Holló Valéria Magyar Minta című időszaki kiállítása, ami szintén megtekinthető már virtuálisan is. Az elmúlt időszak legnagyobb projektje pedig nem volt más, mint a Lenkey-ház felújítása és újranyitása, ami így a Ziffer Sándor Galéria és a Gárdonyi Géza Emlékház és Közösségi Ház mellett szintén az egri vár kiállító helye lett. 

Dr. Ringert Csaba kiemelte, hogy a látogatók mellett igyekeznek minél jobban bevonni a lakosságot is a vár programjaiba és életébe, ezért több oktató jellegű eseményt, valamint táborokat is szerveznek időről-időre. A legújabb iskolásoknak segítő program például az Ötödikesek napja, mikor is az Egri Csillagok elolvasása előtt álló ötödikeseknek, tanáraiknak és szüleiknek is lehetőséget biztosít a vár arra, hogy bejárják a Gárdonyi Géza Emlékház és Közösségi Házat. Így jobban megismerhetik az írót és segítséget kapnak a gyermekek a mű feldolgozásában, valamint az olvasó napló írásban is. 

Az előadások és bemutatók után a konferencia résztvevői megtekinthették az 1552 című filmet az egri vár történelméről a vár mozitermében, a Zászlódombban. Az érdeklődők pedig egy vezetett körtúrán ismerhették meg a várat és az aktuális programokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában