Karácsony

2023.12.24. 19:33

Rekordszámú Betlehem készült az Egri Főegyházmegye pályázatára

Több mint kétszáz Betlehem készült el az érsekség felhívására.

Molnár Helga

Néhány beérkezett munka a sok közül

Forrás: Egri Főegyházmegye

Az idei évben rekordszámú, 217 darab Betlehem készült az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont Betlehem készítő pályázatára. Az alkotások különböző méretben változatos technikával készültek, egészen óvodás kortól a felnőtt kategóriáig számos mű érkezett – írja az Egri Főegyházmegye honlapján.

Hernádfői Csaba igazgató elmondta, már az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont indulása, vagyis 2016 óta megszervezik ezt a pályázatot, és évről évre egyre népszerűbb, egyre kidogozottabb, kreatív alkotások érkeznek be, a zsűrinek is egyre nehezebb a dolga. Immár hagyomány, hogy advent harmadik, vagyis az öröm vasárnapján hirdetik ki a pályázat díjazottjait. A gyertyagyújtást követően a műveket Czibere Zsolt, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze áldotta meg, az intézmény diákjainak műsora után.

A Betlehem készítő pályázatra érkezett alkotásokat az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont aulájában láthatja a közönség 2024. február 2-ig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában