Magyar évad

2024.05.14. 21:31

Évadot hirdetett az egri Gárdonyi Géza Színház

A következő szezon "magyar évad" lesz. Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója sajtótájékoztatón számolt be a következő évad tervezett előadásairól. Szó esett a jegyárakról is.

Molnár Helga

Gárdonyi Géza Színház (Archív fotó)

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A direktor kiemelte, a teátrum újraalapításának 38. évadára készülnek a 2024/2025-ös színházi szezonban. Az ideit nagy sikerrel zárják, hiszen minden bemutatott produkciót pótszékes teltházzal játszottak, s minden darabból minimum öt bérletszünetes előadás került közönség elé.

A dzsungel könyve közel harminc előadást élt meg. A következő szezon "magyar évad" lesz, hiszen minden, színpadra kerülő darab magyar szerző műve. A szeptember 25-e és 29-e között zajló XIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon kerül először színpadra a GG Tánc Eger tagozati együttes előadásában a Fehérlófia című tánc- mesejáték. Ezt követően Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című művét viszik színpadra Frigyesi András rendezésében, melynek műfaji meghatározása burleszk és tragédia. A bemutató tervezett időpontja október 4-e.

A nagysikerű musical, a Valahol Európában követi a sort Bal József rendezésében, majd Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát láthatják a nézők, melynek rendezője Blaskó Balázs. Előbbit a tervek szerint november 15-én, utóbbit december 13-án mutatják be. A következő naptári évben, 2025. január 22-én kerül közönség elé a Kolontos Palkó című mesejáték, Baráth Zoltán rendezésében. Ezt követően a GG Tánc Eger nagyprodukcióját, a Café Brasil című táncfantáziát láthatják a nézők, Topolánszky Tamás koreográfiájával és rendezésében. Cser Zoltán mesejátékát, A Hétpettyes lovagot március 25-én mutatják be, a darab rendezője Baráth Zoltán. Az évadot Vajda Katalin - Fábri Péter: Anconai szerelmesek című zenés komédiájával zárják, rendezője Moravetz Levente, a bemutató időpontja április 25-e.

A stúdiószínpadon egy igazán mai, izgalmas előadással készülnek októberben: Amerikai idióta címmel a nagy sikerű Green Day zenekar Grammy-díjas lemezére épülő, koncertszínházi előadásra várják (nem csak) a fiatalokat. A darabot a színház kollégája, Szőke Olivér írta, és rendezi.

A színház háláját és köszönetét szeretné kifejezni a közönségnek, hogy a most záruló évadban egyre nagyobb számban támogatták bérlet- és jegyvásárlással a működésüket. Fontos változás a következő évadban, hogy a bérlet- és jegyárak nem egyformán emelkednek, a bérletek árai alacsonyabb, a jegyárak viszont nagyobb mértékben. A viszonylag alacsonyan tartott bérletárakkal szeretnék ösztönözni a nézőket a bérletvásárlásra, hiszen ez megkönnyíti számukra az előre tervezést, s lehetőséget teremt minél gazdagabb kiállítású produkciók színpadra állítására.

Bérletek vásárlására május 13-tól lesz lehetőség, a bérletesek megszokott helyét június 28-ig foglalják, június 29-től a helyek szabaddá válnak. Június 28-ig régi és új bérlőik a bérleteket 10 százalék kedvezménnyel vásárolhatják meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában