Rom

2024.05.14. 12:23

Hatvan évig állt a nagy-egedi Szent Kereszt kápolna +videó

Két méter magas falak maradtak az Eged hegyen állt Szent Kereszt kápolnából, amelyet a helyben talált anyagokból építettek elődeink. Ugyanakkor az 1780-as években már összeomlott az akkoriban hatvan éves épület. A feltárást végzők videóban mesélnek a templomról és történetéről.

Tóth Balázs

A nagy-egedi Szent Kereszt kápolna feltárása

Forrás: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

Valószínűleg püspöki megrendelésre készült a Nagy-Eged hegyen a közösségi régészet keretében feltárt Szent Kereszt kápolna. A török kiűzése országszerte épültek kálváriák és Szent kereszt kápolnák, így történhetett ez a Nagy-Eged hegyen is. Az ottani, méretei és kialakítása alapján reprezentatív célokat szolgáló templomot az utóbbi két évben kezdték módszeresen feltárni önkéntesek és hivatásos régészek. A tavaszra befejeződtek a munkák, a szakemberek pedig a sajtónak külön is beszámoltak az eddigi feltárásokról, kutatásokról. A feltételezések szerint az egri püspök építtette a kápolnát, amely búcsújáró hely is volt, de rövid, körülbelül hatvan éves fennállása alatt egyszer komolyabban is fel kellett újíttatni. Május 27-én konferenciát is rendeznek a kutatásokról Egerben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában