Atlétika

2023.05.09. 19:34

Hevesen Kovács László kapta az 1. Fesztbaum Béla-emlékdíjat

Az egykori kollégánk nevét viselő elismerést a hevesi dobógála súlylökő győztese érdemelte ki.

B. Cs.

Fesztbaum Éva és Adorján István a Fesztbaum Béla-emlékdíjjal

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Az 1. Heves-kupa nemzetközi atlétikai versenyen különdíj is gazdára talált Adorján István jóvoltából. Hajdani kollégánk, a 2010-ben 69 éves korában elhunyt Fesztbaum Béla nevét viselő emlékplakettet Kovács László vehette át. A súlylökésben 17,75 méteres eredménnyel győztes helyi versenyzőnek a család nevében Fesztbaum Béla lánya, Éva is gratulált.

– A recski születésű, egri sportújságíró, publicista apósom több évtizeden keresztül kísérte figyelemmel a megyei sportélet eseményeit, a sportágak fejlődését, a benne tevékenykedő sportolók, edzők, szakvezetők sportszakmai és emberi oldalát, amelyekről rendszeresen írt a Heves Megyei Hírlap hasábjain – mondta  Adorján István. 

– Fiatal korában maga is atletizált és azt követően mindig nagy szeretettel gondolt a sportágak királynőjére, az atlétikára. 

Sajnos korán elment, már 2010 óta nincs velünk, de emléke örökké a szívünkben él. Fesztbaum Béla a Heves megyei sportélet szenvedélyes rajongója, támogatója, tudósítója volt. Ezzel az emlékdíjjal a kitüntetett sportoló további eredményes pályafutását szeretnénk támogatni. Szeretettel gratulálunk Kovács Lászlónak!

Forrás: Heves Megyei Hírlap

 

 

Címkék#elismerés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában