Labdarúgás

2023.08.30. 14:44

Távozott az FC Hatvan ikonikus alakja

Az FC Hatvan korábbi alapembere, a csapatkapitányi tisztséget is betöltött Szabó Roland távozott az NB III.-as gárdától és Füzesabonyban folytatja pályafutását.

Bódi Csaba

Szabó Roland (balról) az új kihívást a vármegyei I.-es füzesabonyiaknál találta meg

Forrás: Czímer Tamás - Heves Megyei Hírlap

Huszonegy évvel ezelőtt, 2002. november 19-én igazolta le az FC Hatvan az akkor 11 esztendős Szabó Rolandot. A Zagyva-parti klub jelentette kezdetet aztán ferencvárosi folytatás követte. Az FTC-ben töltött időszak mély nyomot hagyott a futballistában, ahogy később a Soroksárra történt szerződés is. 2002 és 2023. között azonban a legtovább a hatvaniak színeiben játszott Szabó Roland, a több mint 11 év meghatározó korszaknak számít az életében, közte megyei bajnoki címekkel ls kupasikerekkel. A mostani távozással ez a korszak véget ért, amelynek azért már akadtak jelei... 

A 32 éves labdarúgó idén ősszel bajnoki mérkőzésen egyszer sem volt a kezdőcsapat tagja, és mindössze a Jászberényben rendezett Magyar Kupa-meccset játszotta végig. 

Távozását követően már csupán Karácsony Dávid és Czibolya Gábor mondhatja el magáról az FCH jelenlegi játékosállományából, hogy nemcsak hatvani kötődésű, de a rutint is képviseli a  sárga-kékeknél. Ezen túlmenően a labdarúgó nézőpontjából fontos szempont, hogy az edzői stábnak is búcsút intett, elköszönve az által pallérozott utánpótlás együttes tagjaitól.

– Környezetváltozásra volt szükségem és szerettem volna olyan csapatba igazolni,  ahol magas célokért küzdenek – indokolta röviden a klubváltást lapunknak a játékos. 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nyilvántartása szerint 486 mérkőzésen 107 gólt szerzett középpályás leigazolását a Füzesabonyi SC-Erőss út csapatának névadó főszponzora is alátámasztotta. Erőss Róbert örömét fejezte ki, hogy olyan futballistával  vált még erősebbé a keret, aki nem a pályafutása vége felé jár, hanem igenis meghatározó tagja, húzóembere lehet a Heves vármegyei  I. osztályban legutóbb ezüstérmet szerzett gárdának. 

A nyolcadik szerzemény

Az edzőként Bódis Barna vezette füzesabonyiak a nyáron hét játékost  igazoltak.  Berki Péter (Eger SE), Tarnóczi Roland (FC Hatvan), Jambrich Sámuel János (Palotás), Csomós Zsolt, Rácz Róbert, Lovász Máté (mindhárom Mezőkövesd II.), Kalóz Ádám (Tiszafüred) és Ambrus Balázs (Hidasnémeti) után Szabó Roland a számít a kilencedik friss szerzeménynek, aki szombaton a Bélkő SE ellen mutatkozhat be az FSC-ben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában