Labdarúgás

2024.05.17. 19:46

Újra nyerő lenne a Besenyő

Az élmezőnybeli csapatok elleni vereségek után ismét megérezné a győzelem ízét a tavasszal feltámadt Besenyőtelek SC az Egerszalók SE elleni hazai mérkőzésen, amelyre a vármegyei I. osztály 24. fordulójában kerül sor.

A tervezett kezdőcsapatok

Forrás: Heves Megyei Hírlap grafika

Szombat, 17.00:

BESENYŐTELEK SC (10.)–EGERSZALÓK SE (7.)

Besenyőtelek, dr. Vass Géza Spt. V.: Derda József (Csathó, Derda N.)

– Hazai környezetben játszva mindenképpen pontért, pontokért lépünk pályára a képzett játékosokból álló, jó és masszív gárdát alkotó Egerszalók ellen – mondta a Besenyőtelek SC technikai vezetője, Vass István.

 – Az elmúlt három mérkőzésen tőlünk jelentősebb játékerőt képviselő gárdáktól kaptunk ki. Remélhetőleg azonban ez a negatív sorozat nem töri meg a játékosainkat, már csak azért sem, mert az erőviszonyokkal tisztában van mindenki. Mi a tavaszt három ponttal kezdtük, amihez eddig sikerült még tizenhármat gyűjteni, így elmozdultunk az utolsó helyről. Mindez a télen eszközölt erősítéseknek köszönhető. 

A hat idősebb igazolás a rutint képviseli, míg a két fiatal a lendületet hozta úgy, hogy a győzelmeknek köszönhetően a csapategység is szépen kovácsolódik. 

Van még hátra három mérkőzés a szezonból, ezek közül kettőt otthont játszunk. A helyezésünk már jelentősen nem változhat, ettől függetlenül arra törekszünk, hogy a hajrára újra azok a kellemes élmények jöjjenek elő, mint arra akadt példa korábban.

Az Egerszalók SE csapatának biztos középmezőnybeli tagsága hullámzó teljesítménnyel párosul. Hogy ez mire vezethető vissza?

– Sok új fiatal játékos érkezett hozzánk, akik beépítése folyamatosan megtörtént – válaszolta az Egerszalók SE játékos-edzője, Montvai Tibor. 

– Az egyaránt a védelemben szereplő Gyóni Martin, Póczos Benjámin és Bényei Róbert fejlődése látványos, és ez legalább annyira fontos, mint a pontok gyűjtése. Középcsapat vagyunk, és a 7. helyen történő zárás a legvalószínűbb, ám amíg van esély arra, hogy előrébb végezzünk, addig ezért mindent megteszünk. 

A besenyőiek előrelépése nagyon tiszteletre méltó, Vass Istvánék télen a romjaiból építették fel a gárdát. 

Nagyon masszív, erős hazai gárda vár ránk, amellyel szemben csak akkor lehetünk eredményesek, ha egységes csapatjátékkal rukkolunk ki. Erre adott példát egy hete a Maklár elleni győztes meccs. Igaz, hogy idegenben általában kicsit döcögősebben futballozunk, de bízok benne, hogy ezúttal ez másképp történik.

Ősszel: 0–2.

A 24. forduló további programja

Szombat, 16.00:
EGER SE II. (11.)–HERÉD LC (3.) 
Eger, Felsővárosi Sporttelep. V.: Mencsik László (Rézműves, Somogyi).
Ősszel: 2–3. 

Szombat, 17.00:
MAKLÁR SE (6.)–HEVESTHERM-HEVESI LSC (8.)
Maklár, Adler Sándor Sporttelep. V.: Székely Benedek János (Gyikó, Pálfi – Pest vármegyei játékvezetők).
Ősszel: 5–4. 
ENERGIA SC GYÖNGYÖS (9.)–FÜZESABONYI SC-ERŐSS ÚT (1.)
Gyöngyös, Sport út. V.: Panyi Kristóf (Törtei, Nagy F.).
Ősszel: 0–4. 
GYÖNGYÖSHALÁSZ SE (5.)–PETŐFIBÁNYAI SK (13.)
Gyöngyöshalász. V.: Ordasi István Péter (Urbán, Pál – Nógrád vármegyei játékvezetők)
Ősszel: 2–0.

Szombat, 19.00:
LŐRINCI VSC (2.)–MARSHALL-ASE (6.)
Selyp, Lőrinci Sporttelep. V.: Nagy Péter (Lovas, Sohajda).
Ősszel: 3–0. 
Szabadnapos: Bélkő SE-Bélapát (12.)

A bajnokság állása
Forrás:  adatbank.mlsz.hu


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában