A nepperek miatt eddig az őstermelők húzták a rövidebbet
Mik ezek?
XA jelenleginél jóval szigorúbban ellenőrzik majd jövő évtől az őstermelőket, ha a minisztérium meghozza a szükséges intézkedéseket. Jelenleg ugyanis sok zöldség és gyümölcs ellenőrizetlenül kerül a kereskedelembe, amit a nepperek adnak-vesznek. Motivációs tényező az őstermelői igazolvány kiváltására az adóelkerülés is.
- A januári igazolványmegújítás során a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkatársai minden korábbinál szigorúbban, az esetek jelentős részében az adatlapokon rögzített területek fizikai ellenőrzésével igyekeznek kiszűrni azokat, akik az őstermelői adókedvezményeket jogosulatlanul kívánják igénybe venni - nyilatkozta korábban Gráf József agrárminiszter.
- Az eljárásrend még nem készült el, azaz még nem tudjuk pontosan, hogy mely adatokat kell majd sarkalatosan ellenőriznünk - mondta el lapunknak Bocsi Csaba, a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója.
- Heves megyében jelenleg körülbelül hatvanezren rendelkeznek ilyen igazolvánnyal, de azok számát, akik évről évre érvényesítik azt, tizennégyezerre teszik.
Nagyon sok esetben ugyanis nem vonatják vissza az okmány például akkor, ha az irattal rendelkező hozzátartozójuk elhalálozik. Ilyenkor az igazolvány "benne marad" a rendszerben. A szigorításra azért van szükség, mert egyesek az adózási kiskapuk kihasználására váltják ki az őstermelői igazolványt. A mostaninál tüzetesebben vizsgálják majd a gazdálkodók által bejelentett termelési adatok valóságtartalmát, mindez kemény számonkéréssel is járhat, vélik egyes termelők.
- Egyetértünk és helyesnek tartjuk a tervezett szigorítást, amellyel a szakminisztérium korábban kétszer is próbálkozott, ám végül engedményeket tett. Ki kell szűrni azokat, akik nem folytatnak termelő tevékenységet, hanem kereskedelemmel foglalkoznak, s a kedvezőbb adózási feltételeket kihasználva előnyökhöz jutnak - vélte Vágner Ákos, a Heves Megyei Agrárkamara titkára.
- Leginkább tényleg az igazolvány kiváltásakor lehet megállapítani, hogy termelő vagy kereskedő az illető, hiszen a földhasználati nyilvántartásból kiderül, van-e olyan területe, amelyen gazdálkodhat, s ahonnan származhat a megjelölt áru. Az adminisztráció persze több lesz, azoknak is kényelmetlenséggel jár, akik becsületesen termelnek, ám az ő érdekeiket szolgálja.
Megyénkben is lehetnek olyanok, akik az őstermelői igazolványt nem arra használják, mint amire egyébként eredetileg szánták. A kamarai tisztségviselő szerint a piacokon is lehetne ellenőrizni az árusokat, hogy van-e egyáltalán az eladónak olyan földje, amelyen az adott zöldség-gyümölcs megteremhet, itt például szerepet kaphatnának a fogyasztóvédők is.
A témával a Heves Megyei Hírlap a szombati számában foglalkozik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









