Elegük van az aktatologatásból - inkább nem pályáznak
Mik ezek?
XTöbb, a cégek szempontjából fontos pályázati kiírás jelenik meg a napokban. A keretek valamivel szűkebbek lesznek, mint tavaly, de az elsők között beadott sikeres pályázatokra a hatóság jó eséllyel megítéli majd a teljes igényelt összeget. – hívta föl a figyelmet a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt. (MAPI) országjáró sorozatának első, egri állomásán Barta Ervin régióvezető.
– Mostani tavaszi rendezvénysorozatunk célja – fejtette ki Major Gábor, a MAPI vezérigazgató-helyettese –, hogy összegyűjtsük a közép- és nagyvállalkozások véleményét az elmúlt három év pályázatairól. Ezekből tanulmányt készítünk, s azt eljuttatjuk a politikai döntéshozóknak, bízva a javulásban. Ez a régió kifejezetten kedvelt beruházási hely, az Európai Unió is nagyobb arányban támogatja a térség fölzárkóztatását. Az előnyök mellett azonban a cégek a túlzott adminisztrációra, a pályázatok eltérő eljárási rendszereire panaszkodnak.
Míg az állampolgárok már belefásultak az aktatologató bürokráciába, addig a fejleszteni kívánó cégek inkább nem kérnek ebből, s önerőből kisebb beruházásokat visznek véghez. A hozzánk érkezett észrevételek arról tanúskodnak, hogy nincs tetten érhető stratégia, hanem minden területnek juttatnak egy kis pénzt, ám ezek nem érik el azt a kritikus mértéket, amely már érzékelhető pozitív változást jelentene. Kevesebb részterületet kellene intenzívebben támogatni, olyanokat, amelyeknek hosszabb távon is hatásuk lenne - vélekedett Major Gábor.
Papp István, az egri Nívóber Kft. ügyvezetője szerint a pályázatok kiíróinak, elbírálóinak a korrupciót kiszűrve inkább segíteniük kellene a cégeket. Túlzásnak tartja, hogy miközben az államnak mindössze tízszázalékos önrészt kell biztosítania a fejlesztésekhez, addig a vállalkozásoknak 50–60 százalékot. A válság közepette inkább csökkenteni kellene az elvárt önrészt. Elmondta, most telephelyfejlesztésre tudnának pályázni, ám nem termelő beruházásra költeni nagyon meggondolandó dolog.
Asztalos Imre, a százmilliós új üzemcsarnokot építő Vilati Electronic Kft. ügyvezetője arról beszélt: sokan nem is tudják, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, a többségnek pedig az önrész előteremtése okoz gondot.
- A tájékoztatón megtudtuk, hogy a 2007–2013 között fölhasználható nyolcezermilliárd forintnak csupán a tizedét fizették ki eddig. Pedig nagy szükség volna kutatásra, fejlesztésre és munkahelyek teremtésére – fogalmazott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









