Gyerekkel vagy anélkül: rosszabbul élünk
Mik ezek?
XAz év első öt hónapjában 3,7 százalékkal csökkent a reálkereset a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a foglalkoztatottak létszámcsökkenése miatt a reálkereset-tömeg (vásárlóerő) pedig 4,4 százalékkal esett vissza - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint 2012 első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az év első öt hónapjában az átlagos infláció 5,6 százalék volt, így a reálkereset 3,7 százalékkal csökkent.
A GKI elemzése megállapítja: közfoglalkoztatottak nélkül számítva a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,3, a keresettömeg 4 százalékkal mérséklődött 2012. január-május között. A legnagyobb visszaesés a költségvetési szektorban következett be a kompenzációs rendszer fenntartása ellenére (ez azt célozta, hogy 2012-ben senkinek se csökkenjen a havi nettó jövedelme), a reálkeresetek ebben a körben - közfoglalkoztatottak nélkül számítva - 4,4 százalékkal, a reálkereset-tömeg 6,8 százalékkal csökkent.
A GKI kutatói megjegyzik, hogy a versenyszférában annak ellenére következett be a reálkeresetek visszaesése, hogy a cégek többsége arra törekedett, hogy az alapbérekben igyekezzen kompenzálni munkavállalóinál az adójóváírás megszüntetése és a járulékemelés okozta negatív hatásokat. Az első öthavi adatok szerint a reálkereset 1,6 százalékkal, a reálkereset-tömeg 3,2 százalékkal csökkent.
A GKI elemzése részletezi az eltartottakkal bővített reálkereset mutatót, jelezve, hogy az eltartottak után járó adókedvezmény 2011-ről 2012-re nem változott, miközben az adójóváírás megszüntetése miatt az igénybe vett összeg kismértékben növekedett. A gyermekes munkavállalóknál gyermekszámtól függően 2,2-3,4 százalék közötti reálkereset-csökkenés következett be az első negyedévben, míg a gyermektelenek (illetve 18 év feletti gyermekkel rendelkezők) az átlagnál is rosszabbul jártak.
A kutatóintézet jelentése kitér a foglalkoztatási folyamatokra is. Magállapítása szerint a létszámadatok arról tanúskodnak, hogy a cégek jelentős része csak létszámcsökkentéssel, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás arányának növelésével volt képes az előírt béremelésre. Az év első öt hónapjában éves összehasonlításban 29,5 ezer fővel (1,6 százalékkal) csökkent a versenyszféra átlagos alkalmazotti létszáma. A szektor teljes munkaidőben foglalkoztatottainak száma 41,2 ezerrel (2,5 százalékkal) esett vissza, ezzel párhuzamosan a részmunkaidősöké közel 11 ezerrel (5,5 százalékkal) nőtt. Közfoglalkoztatottak nélkül a költségvetési szektorban is karcsúsítás ment végbe, 16,4 ezerrel csökkent az állomány. A nonprofit szektor kismértékű létszámbővülésével együtt is 44,7 ezerrel (1,7 százalékkal) dolgoztak kevesebben a nemzetgazdaságban az év első öt hónapjában, mint tavaly ugyanekkor.
Az felvázolt folyamatok miatt fordult a kormány érdeklődése a munkahelyteremtésről a munkahelyek megtartása felé, s ez fejeződött ki a munkahelyvédelmi akciótervben - áll a GKI elemzésében. További problémát jelent az, hogy az idei bérkompenzáció költségeinek jelentős részét a vállalkozások 2012-ben elszámolhatták, míg 2013-ben már csak ennek a fele lesz elszámolható. Így a tb-járulék mérséklése és a kisvállalati adó leginkább arra lesz elegendő, hogy a jövőre vonatkozó tehernövekedést mérsékelje a vállalkozásoknál - mutat rá a GKI.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





