Lemaradásban vagyunk az Új Széchenyi Tervben
Mik ezek?
X
Alig több mint kétszáz Heves megyei pályázat nyert eddig az Új Széchenyi Tervben, s az eddig beérkezett pályamunkák száma sem éri el az ötszázat. A visszafogottság magyarázható a vállalkozások, önkormányzatok nehéz helyzetével, a tőke-, illetve forráshiánnyal.
Az igényelt összeg Heves megyéből 25,1 milliárd forint volt, az irányító hatóság által jóváhagyott vissza nem térítendő támogatások pedig 7,57 milliárd forintra rúgtak. Hatályos szerződéssel eddig 136 beruházási program rendelkezik, a kontraktusok összesen 4,4 milliárd forintról szólnak. Kifizetés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai szerint 22 esetben történt, a vállalkozások, önkormányzatok 228 millió forinthoz jutottak hozzá.
Hevesben a legsikeresebb pályázók az Egri Kistérség vállalkozásai és helyhatóságai voltak, az ő benyújtott pályázataik közül 88 nyert. Gyöngyösön és vidékén 38, Hatvanban és a környező településeken 28 fejlesztésre hagytak jóvá Európai Uniós forrást. A Hevesi Kistérség 19, a Füzesabonyi Kistérség 12 beruházási programmal került föl az eddigi nyertesek listájára, míg Pétervására, valamint Bélapátfalva vidékét 10, illetve 7 jóváhagyott beruházás gazdagíthatja.
A legsikeresebbek a vállalkozásfejlesztési pályázatok voltak, 240-ből 151 nyert mintegy 4,5 milliárd forintot. Ezek zömét technológia-fejlesztésre, telephely korszerűsítésre és bővítésre, valamint eszközbeszerzésre, illetve mikrovállalati beruházásokra hagyták jóvá. A Tudomány-Innováció Programhoz kapcsolódó 49 beadványból 19 nyert megközelítőleg egymilliárd forintot, főképp innovációs eredmények hasznosítására, de vállalati újításokra is.
A Zöldgazdaság-fejlesztési Program a beadott pályázatok számát tekintve a második legnépszerűbb volt Hevesben (71 darabbal, 3,1 milliárd forint értékben), jóvá azonban csak 15-öt hagytak, amelyek valamivel több mint 410 milliós fejlesztést képviselnek. A programon belül a megújuló energiaforrást fölhasználó fűtési rendszerek vitték a prímet, illetve akadt néhány, fenntartható életmódot népszerűsítő pályázat is.
Hevesben kitörési pontot jelenthet a turizmus, ennek megfelelően a Gyógyító Magyarország-Egészségipari Programhoz kapcsolódó pályázatot is sokan nyújtottak be. A 34 munka 1,3 milliárdos fejlesztésről szólt, közülük 12 nyert összesen félmilliárdot attrakciófejlesztésre, turisztikai desztináció menedzsmentek létrehozására.
Mérsékelt siker: kevesen kaptak elegendő pontszámot
A foglalkoztatás bővítésre, s közlekedésfejlesztésre benyújtott hét pályázat egyike sem járt sikerrel. Mérsékelt eredményekkel szerepeltek a kitörési pontokként megjelölt programokhoz közvetetten, vagy egyáltalán nem kapcsolódó projektek is. A 90, összesen 8,8 milliárd forint értékű fejlesztési elképzelés közül végül öt kapott olyan magas pontszámot, hogy nyert 1,13 milliárdot. Ezek változatos témájúak, egyebek között árvíz utáni helyreállításról szólnak. Ilyen támogatást kapott Nagyvisnyó is .
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









