Újabb ütem következik a bányabezárásban
Mik ezek?
XA jelentős mennyiségű és intenzív csapadék a feltárás alatt álló bányatérségeket sem kímélte, megnehezítve a fakadó bányavizek elvezetését, tisztítását. Az elmúlt időszakban a mintegy négyszáz méter mély mátraszentimrei aknát összekötötték a gyöngyösoroszi vízkezelő üzemtől induló öt kilométer hosszú Altáróval. Az érintett bányaszakasz újranyitására azért volt szükség, hogy el tudják végezni a korábban ideiglenesen bezárt bánya bányászati és környezetvédelmi jogszabályok szerinti végleges felszámolását.
Szivattyúzzák az iszapot. A sok csapadék megnehezítette a munkálatokat. Beküldött fotó
A munkálatok 2007 áprilisában kezdődtek, s most jutottak el abba a szakaszba, hogy megteremtették a kapcsolatot a két bányamező között. A nagy mennyiségű beszivárgó csapadékvíz azonban nem várt műszaki problémákat okozott. A normál körülmények közötti napi 3–4000 köbméter víz helyett a nagy esőzések miatt ennek kétszeresének tisztítását kellett több héten át megoldani. Szerencsére ez nem okozott nagyobb gondot, ugyanis a tavaly megkezdett, s idén márciusban befejeződött műszaki fejlesztések a víztisztító üzemet alkalmassá tették nagyobb mennyiségű – napi több mint 6000 köbméter – bányavíz fogadására, tisztítására. A bányavízkezelő üzem jól vizsgázott, hiszen a vizet ebben a kritikus időszakban is a hatóságok által kiadott engedélyekben szereplő kibocsátási határértékek alatti koncentrációban engedte a Toka-patakba.
A munkálatok második fázisában – a tervek szerint 2010 szeptemberétől 2012 végéig – elvégzik a szennyezett vizek túlnyomó részét adó mátraszentimrei bányatérség feltömedékelését. Emellett a kifolyó, immár kedvezőbb minőségű vizek ellenőrzött kivezetését biztosítandó, az Altárót teljes hosszában drénezik, alagcsövezik. A bányabezárást követően a kifolyó bányavíz az eddigi monitoring-tapasztalatok és a vízföldtani modellezés eredményei alapján jóval kedvezőbb minőségű lesz. Ennek köszönhetően az első időszakban a vízkezelés költsége csökken, hosszabb távon a vízminőség javulásával a kezelés is szükségtelenné válhat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









