Ültetvénymegújításra is pályázhatnak a borászatok
Mik ezek?
XÜltetvények korszerűsítésére és technológiai fejlesztésekre pályázhatnak a borászatok 2012-ben, beruházásokra jelenleg nem áll rendelkezésre forrás - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szekszárdon.
A szőlő- és borágazat a magyar mezőgazdaság nemzetközi kincset is jelentő ékköve, amely óriási minőségi fejlődést mutatott az elmúlt években - jegyezte meg a tárca vezetője, aki szekszárdi és villányi borászokkal találkozott.
Jelenleg az európai uniós költségvetési ciklus végén vagyunk, amikor átcsoportosításokkal a megmaradó támogatásokból lehet újabb pályázatokat kiírni - tette hozzá.
Fazekas Sándor elmondta: a szőlőültetvények korszerűsítésére - amelyre 2007 és 2013 között összesen 19 milliárd forint állt rendelkezésre - az idén márciusban írnak ki pályázatot, a célra más jogcímekből megmaradt, mintegy hárommillió eurót irányítanak át.
Szintén pályázhatnak a borászatok gépek és berendezések vásárlására, amelyet 2010-ben egymilliárd forintos kerettel hirdettek meg; a pályázati kiírás várhatóan az év második felében jelenik meg.
A miniszter a beruházások támogatásra vonatkozó kérdésére válaszolva elmondta: jelenleg nincs olyan forrás, ami erre rendelkezésre állna.
- Fontos körülmény, hogy az uniós költségvetési ciklus végén vagyunk, a források legnagyobb részét felhasználták, ezért meg kell keresnünk a visszamaradt tételeket, erről első félévben többet látunk - fogalmazott.
A tárca vezetője kitért arra, hogy ez évtől átalakul a marketing rendszere; az agrármarketing a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül, az eddig bormarketingre fordított forgalomba hozatali járulék pedig megszűnik. Ez utóbbi évente mintegy 800 millió forintot jelentett, ami most a termelőknél marad.
Sok kritika érte a bormarketing működését, ezért jobb, ha a termelők a saját kezükbe veszik a területet - mondta Fazekas Sándor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









