Üres sátrak, bizonytalan értékesítés
Mik ezek?
XTöbb zöldségtermelő is csökkenti kertészete méretét, akadnak, akik abba is hagyják tevékenységüket. A Napi Gazdaságnak nyilatkozó Kádár András, a Magyar Zöldség Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) zöldségtermelői főbizottságának elnöke szerint jó esetben is csak szinten maradhat a legtöbb zöldségtermelő gazdaság vetésterülete, azaz nem várható idén a zöldségtermesztés jelentős bővülése. Egyes kultúrákban azonban a magas önköltség és élőmunka-igény, valamint a hónapok óta tartó nyomott piaci árak, illetve a visszaeső belső- és exportkereslet hatására kialakult túlkínálat miatt összességében csökkenhet a vetésterület.
A kerecsendi fóliázók is azon gondolkodnak, abbahagyják, vagy csökkentik gazdaságuk méretét, mert már tavaly sem érte meg a munka, az elmúlt két hét hidege miatt pedig jelentősen növekedtek a költségeik.
– Télen máskor is hideg van, de a nagy és sokáig tartó mínuszok meglódították a gázfogyasztást, a két hét alatt feleannyi fűtési költség keletkezett, mint máskor egy egész idényben. Idén az egyik sátrunk üresen marad, annyira megnőttek a rezsiköltségek, s annyira bizonytalan az értékesítés. Sajnos mindenki ilyen helyzetben van. A lányomék paprikát termesztenek, de azt mondják, ez évben még igen, de jövőre már nem foglalkoznak vele – magyarázza Román Istvánné helyi paradicsomtermesztő. Mint mondja, a legnagyobb gond az értékesítés. Egerben szeretne árusítani a piacon, de ott nem törődnek az őstermelőkkel.
A kerecsendi fóliázók is azon gondolkodnak, abbahagyják, vagy csökkentik gazdaságuk méretét Fotó: Ötvös Imre
Megyénk nagy zöldségtermesztő vidékén, Hatvan körzetében megmaradnak a fóliasátras területek, ám ott a gazdálkodók száma csökkent. Hort és Csány környékén azok hagytak fel leginkább a primőr termékek előállításával, akik munka mellett, másodállásban foglalkoztak a kertészettel. Az ő fóliasátrukat azonban mások viszik tovább, tehát a zöldségtermesztés koncentrálódik.
További részleteket a Heves Megyei Hírlap szerdai (02.22.) számában olvashat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









