HEOL

– A vagyoni különbségek mértéke elérte az 1929-es világgazdasági válságot megelőző szintet. Stiglitz, Nobel-díjas amerikai közgazdász napokban megjelent könyve szerint mindez azt eredményezheti, hogy olyan lázadások elé nézünk, mint amilyenek tavaly Észak-Afrikában voltak. Azt már én teszem hozzá, hogy egyáltalán nem helyénvaló, ahogyan a leggazdagabbak kivonulnak a közteherviselésből. Ha a szolidaritás nem kerül vissza a normális helyére, akkor folytatódik a ma már tapasztalható züllés – vélekedik dr. Gergely Sándor, a KRF Kutató-Fejlesztő Központjának igazgatója. – A fejlett világ 2007-ig képtelen volt állami szabályozással kordában tartani a piac korlátlan mohóságát. Majd amikor a válság beütött, csak kapkodtak, így még ma sincs szabályozva az, ami a válságot előidézte. Tehetetlenségük abban is megnyilvánul, hogy a 15-24 éves korosztály harmada az egész nyugati világban nem jut munkához. Amikor ilyen nyomasztó gondok vannak, nehéz a zöldtársadalomról beszélni. De ne felejtsük el, minden válság egy új lehetőséget is jelent. Ha a szolidaritás szintjét megerősítjük, ha hátraarcot csinálunk, és a fosszilis energiáról szép fokozatosan, ám mihamarabb leszokunk, a helyi gazdaságot megerősítjük, és a válságban lévő értékrendünket megerősítjük, van esélyünk arra, hogy megmaradjunk. Mert az igazi tét ez - állítja Dr. Gergely Sándor.

A Heves Megyei Hírlap szerdai számában a kutató arról is beszél: akkor járunk helyes úton, ha önmérsékletet tartunk a fogyasztásban, döntő szerepet szánunk a helyi gazdaságnak, teret engedünk a helyi energiahordozók előállításának, átalakításának, felhasználásának, a helyi iparnak és a helyi szolgáltatásnak. Meglátása - és a KRF kutatási eredményei, illetve külföldi példák - szerint ez egyáltalán nem utópia. Ám csak akkor lesz eredményes, ha például a szalmatüzeléshez Magyarországon gyártjuk a kazánt, a csövet, ami elviszi a meglegvizet, az épületet, ami befogadja ezt a technológiát.