A magányos ember láttán elszabadulhatnak az ösztönök
Mik ezek?
XKis Bea emlékeiben ma is elevenen él a két évvel ezelőtti történet. Az egri Egal Klubban szórakozott és hajnali négykor egyedül indult haza. Nem kellett messzire mennie, a közeli „Csebokszáriba” vágott neki az útnak, gyalog. A lakótelep közepénél járt, amikor észrevette, hogy két fiatalember követi és egyre közelebb érnek hozzá. Szerencséjére az egyik tízemeletes épületben nyitva maradt a lépcsőházi ajtó, ahová gyorsan beszaladt és magára csukta a bejáratot. Jó húsz percig várakozott, amíg újra kimerészkedett. A fiúknak semmi nyoma nem volt már.
– Valószínű, hogy nem tudtam volna mit kezdeni velük. Abban egészen biztos vagyok, hogy engem követtek. Azóta egyedül soha nem indulok el – mondja határozottan a most 19 éves lány.
Képünk illusztráció
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője felhívta a figyelmet néhány olyan szabályra, amelynek betartásával csökkenthetők a ránk leselkedő veszélyek. A rendőr százados szerint egyedül főleg hölgyek ne induljanak haza. Ha mégis erre kerül sor, akkor nem feltétlenül a legrövidebb út a legbiztonságosabb. Gyalogosan, kerékpárral, ha kerülővel is, de célszerű sűrűn lakott, kivilágított útvonalat választani.
Ha taxival megyünk, kérjük meg a sofőrt, várja meg, amíg bejutunk a házba. De autóval közlekedve sem praktikus a kulcsot akkor keresgélni a táskában, amikor a parkolás helyén a kocsihoz értünk. A lépcsőház kulcsát is jó előre készítsük elő, megelőzendő, hogy a táskában való keresgéléskor lepjen meg bennünket valaki.
Amennyiben idegenekkel találkozunk, kerüljük ki őket jó előre. Egyáltalán: legyünk felkészülve arra, hogy esetleg gyorsan más útvonalat válasszunk. Legyünk gyanakvóak, és ha úgy érezzük, baj van, ne féljünk megcsörgetni a rendőrségi segélyhívó számot. A rendőrök szívesen segítenek.
A sajtószóvivő tájékoztatása szerint megyénkben hosszú ideje nem volt már a pécsihez hasonló indíttatású támadás. Kisebb rablások előfordultak, ám a legtöbb esetben gyorsan elfogták az elkövetőket. Az is a biztonságunkat növeli, hogy amikor hazaindulunk, megcsörgetjük hozzátartozóinkat, így ők azonnal tudnak intézkedni, ha nem a megbeszélt időben érnénk haza.
Megyénkben tíz esztendővel ezelőtt történt a pécsihez hasonló eset. Heves városának belvárosi parkjában találtak holtan egy tinédzser lányt. A nagy erőkkel folytatott nyomozás hamar az elkövető nyomára vezette a rendőrséget. A bíróság ebben az esetben azonban azt állapította meg, hogy a tettes véletlenül, szexuális kapcsolat közben fojtotta meg a fiatal lányt. Az ítélet szerint gondatlanságból elkövetett emberölés történt.
Megkerestünk néhány önvédelem oktatásával foglalkozó sportembert, akik elmondták: nem nagyon érzékelik, hogy a tragikus pécsi eset miatt megnőtt volna az érdeklődés. Ennek több oka is lehet. A nyári vakáció idején többnyire az edzések is „takaréklángon égnek”. A csoportok szervezését a tanévkezdéshez szokták időzíteni. Annak is köze lehet a gyér érdeklődéshez, hogy Pécs messze van és nem érzékelik úgy az emberek, hogy feltétlenül az éjszakai bűnözők világa jött volna el.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. rostron33 2012. július 31. 22:45
MORE GUNS LESS CRIME !
-
14. gyorsviz 2012. július 23. 22:08
az a gond úgy országosan, hogy a 107-et nem veszik fel !!!
ha netán felveszik mellébeszélnek és sokan hazudozásba kezdenek az ügyeleten dolgozók.
sok a süket duma rajta ! -
13. Laca.. 2012. július 23. 10:44
Üt az iróniád 12. korrektember, csak sajna rendre süket füleket tanál.
-
12. korrektember 2012. július 23. 10:02
Ha egy csinos lány késő éjjel egyedül sétál haza egy buliból, az már önmagában egy provokáció az elnyomott kisebbség férfitagjainak. A pozitív diszkrimináció jegyében meg kell tiltani a nők számára a késő esti kijárást, ha pedig valaki vét a törvények ellen, azt bűnözőként kell kezelni és lecsukni!
Megértő és együttérző társadalomra van szükség! A bűnöző is csak ember és szeresd felebarátodat! -
11. trafóház 2012. július 23. 08:36
Azok a marha jenkik beöltöztetnek rendőröket és úgy kapnak el ilyen delikvenseket.Úgyhogy az ilyen ösztön-állat soha nem tudhatja,hogy nem esik-e pofára.Nálunk viszont biztosra mehet.Vagy kiteszek jól megfigyelt kocsikat,így is fognak tolvajokat.nálunk ez sincs.Feltöltötték az állományt? Szakemberekkel,vagy botox-al? Az még a jobbik eset,ha a barátnőt fuvarozzák......de mikor elmennek a prosti sorra....és nem ellenőrizni,meg letartóztatni....világos értettük főrendőr úr......legyen mindenki a harcművészet mestere.......mert jogod az majd lesz megvédeni magad.......viszont nem lesz mivel.Viszont ha majd a 60 éves Lali bácsi mégis szerez illegálisan egy sörétes puskát és kibelez vele egy ilyen "ösztön-állatot" akkor legalább tudatosan életfogytot lehet neki adni.Mert rendőr ezután sem lesz,pláne ha valamilyen gárdatüntetés van a közelben.Ha meg a falu lakói csak úgy sétálnak,akkor előbb az ilyen"ösztön-állat "kihívja rájuk a szervet,majd utána szabad a pálya.Mert ilyen paradicsom,mint nekik nincs másik Európa nyugati felén az biztos.
-
10. svenson 2012. július 23. 06:02
Önvédelmet is tanultak az újságírók.
Ez a hír is sokat sejtető. Van és lesz félnivalójuk? Kapnak fegyvert?
Lőgyakorlat? -
9. svenson 2012. július 23. 05:54
Magyarországon egyre többen lesznek azok akik, ha barátaik társaságában /falkában/ meglátnak egy magányos, gyengébb, védtelen embert, primitív ösztöneik alapján fognak cselekedni. Rabolnak, verekednek, fosztogatnak, erőszakolnak. A rendőrség és a társadalom nem véd meg, ha rossz időben rossz helyen vagy! Egy átlagos faluban jó eredmény, ha 10 percen belül megjelenik a járőrkocsi. Az pedig nagyon sok idő. Az átlagembernek ugyanúgy esélye sincsen a bajban, mint egy képzett pszichológusnak. A tragikus esetek száma pedig értelemszerűen tovább fog növekedni! A média pedig szervezetten, aktívan gondoskodik arról, hogy csak töredékük kerüljön nyilvánosságra.
-
8. parizer miki 2012. július 22. 20:43
7. Tigiris
Nincs kevés emberük, sőt, egy tavalyi jelentés szerint teljesen fel van töltve az állomány és az EU-s átlagot is üti, ha a számukat a teljes lakossághoz viszonyítjuk. Csak az eloszlásuk, és a kormányzati ukázoknak köszönhető átcsoportosításoknak köszönhetően sokszor sok helyen nincs belőlük elég. Mert történetesen ha Budapesten van egy ünnepség, egy homokos felvonulás vagy egy műbalhé, akkor vidékről szépen felszippantsák őket a vízfejbe. Persze nagyon valószinű, hogy több rendőrrel sem lenne nagyobb rend. Nem a mennyiség, inkább a minőség kifogásolható. No mindegy, ez van. Ahogy az úton is el kell ütni néhány embert, hogy zebrát vagy lámpát állítsanak az ominózus helyre, úgy most egy embernek is meg kellett halnia, hogy tövényt módosítsanak az elzárással sújtott személy előállításával kapcsolatban. Így megy ez itten! Szépen apránként.
-
7. Tigiris 2012. július 22. 20:01
Tudjátok, az, hogy a bűnözők kint sétálgatnak az utcán, nem a rendőrség hibája. Ők elfogják őket, és a bíróság ítélkezik felettük. Ehhez a rendőröknek semmi köze. És már ne haragudjatok meg, de szerintem igazuk van. Inkább féljünk, mint megijedjünk. Ők sem igazán tehetnek semmit, ha tényleg kevés az emberük. A mai világban az sem lenne elég, ha minden sarokra rendőr állna. Az államnak nem szabadna hagynia, hogy idáig fajuljon a bűnözés.....
-
6. Barikad 2012. július 22. 18:49
Elkeserítő, hogy ilyen "toleráns" amerikai, nyugat-európai szintet elért az országunk.
Már elérték, hogy "szeressük" a deviánsokat, a természetelleneseket. Most az a cél, hogy széles mosollyal fogadjuk az anyagi javainkat elrabló, életünk kioltására törekvő eltérő kultúrát képviselő polgártársainkat. Bizalmatlanok legyünk mindenkivel rettegjünk, féljünk éjjel és nappal. Saját magunk zárjuk be önmagunkat rácsok mögé.
Kell ez nekünk?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





