A mátrai szakadék szélén találtak rá az eltűnt fiúra
Mik ezek?
XA Kék fényű glóriában a szerző olyan gyerekekről szóló történeteket gyűjtött össze, aki rendőröknek, illetve azok segítőinek köszönhetik az életüket. Így egyrészt emléket állított a megmentőknek, másrészt a rendőrök munkájának újabb szeletébe engedett bepillantást. A könyvbe foglalt históriák közül az író egy Heves megyei történetet is felelevenített.
Dr. Martinkó Károly több emlékezetes történetet is felelevenített a hallgatóságnak. Fotó: Lénárt Márton
– Még 1982-ben történt, hogy a május elsejei, mátrafüredi majálisra érkezett egy férfi két gyermekével. Az Ördög-forráshoz indultak, ám közben eleredt az eső, így az apuka visszament az autóhoz kabátokért. Mikor visszatért, egyedül találta a nagyobbik gyereket, a kisebbik, egy hat éves fiúcska elrohant az erdőbe. A férfi a rendőrségtől kért segítséget, akik nagy erőkkel láttak neki a kutatásnak. A szülőket arra kérték, hogy hozzák el a gyerek cipőjét, amiről a kutya szagmintát vehet – idézte fel az eseményeket a szerző.
A szülők másnap már gyászruhában jelentek meg a keresés helyszínén, ahol egyelőre nem mutatkozott eredmény. A rendőrök a légirendészetet is bevonták az ügybe, így egy helikopter is a helyszínre érkezett Bognár György r. alezredes irányításával. A helyzetet tovább nehezítete a köd, amely miatt egy ideig a gép sem tudott felszállni. Később sikerült a levegőből is átvizsgálni a tájat, ám még mindig semmi fejlemény nem volt. A helikoptert már épp vissza akarták rendelni, mikor tettek még egy utolsó kört. Streba János r. százdos ekkor pillantotta meg egy szakadék szélén a kisfiút. A pilóta a nehéz terepen is letette a gépet, majd felkapta a gyereket.
– A kisfiú ekkor félálomban volt. Például mesélte az őt megtalálóknak, hogy látott a patakból ivó őzikét. Az eset érdekessége, hogy a Mátrában történteket követően megszűnt a gyerek dadogása, amelyet korábban sehogy nem tudtak gyógyítani – zárta szavait Martinkó Károly.
Tisztelet és nagyrabecsülés a gyermekmentő rendőröknek - Szász Endre festőművész egy képét adta a kötethez. Fotó: Lénárt Márton
A Kék fényű glória első kiadása tíz évvel ezelőtt jelent meg, az író utolsó kötete két esztendeje, A bűnüldözés mesterei és lovagjai címmel látott napvilágot. A 14 művet jegyző szerző jelenleg az előbbi munka folytatásán dolgozik, amelyben az utóbbi 10 év hasonló ügyeit jelentetné meg.
Az eseményen Asztalos János r. alezredes, megyénk főkapitányságának bűnügyi igazgatója, s a szerző több régi ismerőse is tiszteletét tette. Így például dr. Francsics Ottó, nyá. alezredes, a Hevesi Rendőrkapitányság korábbi vezetője, és dr. Misi László, Heves megye főügyésze. Utóbbi szakember úgy fogalmazott: Martinkó Károly újságíróként közel fél évszázadot töltött el a szakmában, hatalmas tapasztalatra tett szert a bűnügyek, eltűnéses esetek, s azok nyomozása terén. Ismeri a mechanizmust, ugyanakkor képes azt kívülről is szemlélni. Következtetései tanulságosak, érdemes azokat közkinccsé tenni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









