A rendőrség és a cigány kisebbségi önkormányzat együttműködési szerződést kötött
Mik ezek?
X
Dr. Juhász István és Csik Zsolt. Fotó: Gál Gábor.
A kézjegyükkel ellátott megállapodás kimondja, hogy a HRFK elősegíti, hogy a MCKÖ elnöke vagy meghatalmazottja a rendőrség hatáskörébe és illetékességébe tartozó ügyekben ügyfélként érintett romáknak megfelelő jogi tájékoztatást nyújthasson, érdekeik érvényre jutásában segítse őket. Továbbá a HRFK vállalja, hogy az MCKÖ elnöke vagy meghatalmazottja részére igény szerint tájékoztatást nyújt a roma kisebbséget érintő ügyekben. A megyei cigány kisebbségi önkormányzat azt vállalja, hogy a romák egymás közötti, illetve a romák és nem romák között kialakult súlyosabb konfliktusok esetén minden segítséget megad a rendőrségnek.
A felek leszögezik, hogy mindent megtesznek a rendőrségnek a cigány lakossággal, illetve a romáknak a rendőrséggel kapcsolatos előítélete feloldása érdekében, kerülik az egyes ügyekben az elhamarkodott véleménynyilvánítást. Az együttműködés koordinálása érdekében kölcsönösen kapcsolattartókat neveznek ki. Az ún. romaügyi referensek oktatását igyekeznek elősegíteni.
A sajtótájékoztatón a jelen lévők hangsúlyozták, hogy a megállapodás egy keret, amelyet a leheteő legkülönfélébb módokon igyekeznek kellő és a jövőre nézve is iránymutató, meghatározó tartalommal megtölteni. Azt remélik, hogy hosszú távon elősegítheti a rendőrség és a cigány lakosság egymással szembeni előítéletének csökkentését, továbbá a roma lakosság jogkövető magatartásának erősödését.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. István 2008. március 6. 01:33
nekem tetszik a cikkbe, a közös munka kifejezés...
jól értem? a cigányok és a rendőrség kb egyféle munkát végeznek? irtják a magyart
(tisztelet a kivétel rendőröknek ha van ilyen)
meg az oco vezér alá ir, nem keresztet rajzul? -
9. sajti 2008. március 5. 22:20
A paktum lényege lehet az is hogy a töllünk lopott szajréból már a rendőrség is részesül. Igazi lényegét én még nem látom. De biztos bennem van a hiba. Majd kiverik belőllem a pribékek!!! De belőlletek is!!!!!!!!!!!!!!
-
8. Turul 2008. március 5. 00:17
A rendőrségnek hazudott maszop magánhadsereg és a cigánymaffiák már régen kéz a kézben járnak! Közös ellenségük a magyar nép. Pontosabban az öntudattal és szabad akarattal rendelkező magyarok. Ez mára már csak a nemzeti radikális réteg maradt. Az elbutított ösztönlényekkel nincs problémájuk. Azok úgy asszisztálnak saját kifosztásukhoz és szellemi leamortizálásukhoz, ahogy izraelita gazdáik elvárják!
-
7. Barta József 2008. március 4. 21:36
Heol Suha Péter kedvenc szava: BUNKÓ
Heol Stanga Istváné: SZOPÁS
No kukac barátom ez a két szó legközelebb cenzúra nélkül is használható! Ők ezeket legálisan sok helyen használják. -
6. kukac 2008. március 4. 19:58
Kedves cenzor! Kíváncsi lennék mi nem fért bele az általad szabott korlátokba?
-
5. kukac 2008. március 3. 21:03
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
4. lángszóró 2008. március 3. 21:01
szeva sajti,látom itt vagy.ezek majmok mind1-töl 1-ig
-
3. sajti 2008. március 3. 20:58
Vajon ez pontosan mit is fog takarni? Kíváncsi leszek a fejleményekre. PL:két rendőr járőrözik majd 4 romával és oszlatják a 3 főnél nagyobb számú Magyar tömegeket.Vagy Pétervására volt a kiindulópont szombaton?
-
2. lángszóró 2008. március 3. 20:58
egy beszari,kétszinű banda a rendörség és azegész kormány.itt csak a nemzetiek fognak rendet csinálni."gárda,őrsereg,stb"nem kell a cigányokkal bratyizni.
-
1. Hatlövetű 2008. március 3. 19:56
Kabaré!
Holnaptól a rám eső rendőrségi támogatásra szánt adóforintokat magamnál tartom, és egy puskára fogok spórolni!
SEGÍTS MAGADON, ISTEN IS MEGSEGÍT!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









