Aki vet, az arat, ha a tolvaj is hagyja
Mik ezek?
XNagy István egy dél-hevesi faluban él. Családi házának kertjében, ami tekintélyes méretű, mindent megtermel, amire a háztartásban szüksége van. Ahhoz azonban, hogy valóban a saját asztalukra kerüljön a zöldség, a gyümölcs, nagyon kell vigyáznia. Járt már úgy, hogy Egerbe kellett utazniuk, és kora estére, amikorra hazaértek, valakik leszüretelték az összes uborkáját. De ez csak egy eset a sok közül. Azóta két kutyát is tart. Bár a kertet kerítés híján nem tudja az ebekkel őriztetni, ám ugatásuk eléggé riasztó.
Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta a Hírlapot, hogy a lopások részben szabálysértésnek, részben bűncselekménynek minősülnek az eltulajdonított javak értéke szerint. A termőföldek, kertek őrzését a betakarítási időszakban a települések mezőőri szolgálat működtetésével oldják meg. Sok helyen polgárőrök is segítik ezt a munkát. A rendőrséget ők, illetve a tulajdonosok értesítik, ha olyan cselekményt tapasztalnak, ami hatósági közbelépést igényel.
Az a tény, hogy például a jövőben saját ingatlanon belül szadabban védekezhet a tulajdonos a rossz szándékú idegenek behatolásával szemben, komoly visszatartó erő lehet.
Sok településen a mezőőri szolgálaton túl jól működő polgárőrség is segíti a terménytolvajok elleni védekezést. Így van ez például Andornaktályán, ahol Antal Csaba, a helyi polgárőr egyesület alapító elnöke szerint öt évvel ezelőtti megalakulásukat követően körülbelül a felére csökkent a bűncselekmények száma. Ezek jelentős része vagyon elleni tett volt, beleértve a falu határában lévő hétvégi házak, a kertek, a termőföldek meglopását is.
A szakemberek úgy látják: nagyon nehéz számokban pontosan kifejezni a mezőgazdasági lopások tényleges mértékét. Elsősorban azért, mert jelentős részükről a hatóság valójában nem is szerez tudomást. Az, akinek a kertjéből lelopják a körtét, még nem feltétlenül kiált rendőrért. A legjellemzőbb bűntények a fakivágások, valamint a terménylopások. A tolvajlásokat nagyon gyakran helybéliek követik el. A károsult pedig rendszerint a kár mértékétől függően tesz, vagy nem tesz feljelentést a bűnöldőző hatóságnál.
A terménylopások száma egyébként az elmúlt évtizedben csökkenő tendenciát mutatott. Ez a tény leginkább azzal függ össze, hogy a háztáji gazdaságok visszaszorulóban vannak. Ugyanakkor az értékes szántóföldi zöldségek, gyümölcsök, mint például a dinnye, továbbra is kedvelt célpontjai a tolvajoknak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. dolfi57 2012. július 6. 14:41
Itt Gyöngyösön látásból ismerek egy embert aki már hajnalban indul utnak és kora reggel megdézsmálja a kerteket, mert nem egyszer láttam, hogy kora hajnalba nagy szatsor barackal ment haza. Ezeket az emberekwet kellene a polgárőröknek elkapni, meg van olyan is aki a parkokba leszedi a rózsákat, és valakinek eladja
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





