Árokban a busz: öten sérültek meg a balesetben

Mik ezek?
X7.59: A menetrend szerint közlekedő járaton negyvenen utaztak, egyelőre úgy tudni, hogy öt embernek vannak könnyebb sérülései. A csütörtökön reggel fél nyolc körül árokba csúszó járművet egy fa fogta meg, így fel már nem borult. Mint Mérai Péter tűzoltó főhadnagytól, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk: három fecskendővel vonultak ki a helyszínre, a mentés még zajlik. Az érintett útszakaszon teljes útzár van. A busz utasaiért a társaság mentesítő járatot küld. Folyamatban van az út síkosságmentesítése is.
9.09: Mint megtudtuk, a Nógrád Volán egyik járata szenvedett balesetet. Az egri tűzoltók rögzítették a járművet, hogy ne boruljon fel, s elkerüljék a további károkat. A lánglovagok biztosítják a helyszínt, ahol a Volán műszaki mentőjének érkezésére várnak.
Buszbaleset Bátor és a bükkszéki elágazó között nagyobb térképen való megjelenítése
10.15: a Volán műszaki mentőjének segítségével kihúzták az árokból a buszt, s megindulhatott a forgalom.
12.06: A Nógrád Volán Zrt. személyszállítási igazgatója, Molnár Róbert érdeklődésünkre elmondta, hogy a Salgótarjánból 5.40-kor Egerbe induló busz csúszott be az árokba. A balesetről értesülvén mentesítő járatot indítottak útnak, amely fél órás késéssel szállította a célba az utasokat. A balesetező, s az árokból kimentett autóbusz már beérkezett a telephelyre, s az első vizsgálatok szerint nem keletkezett benne kár.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. énistudom 2010. március 12. 08:01
"...szóvivőjétől megtudtuk: három fecskendővel vonultak ki a helyszínre,..."
Mi van? Nem kocsival, vagy a 3 fecskendővel húzták ki... -
4. Becsuss 2010. március 12. 05:27
Annak az útnak a minőségi nagyon rossz!Göröngyös lejt össze vissza. A "busz" van vagy 25éves biztosan össze vissza fognak a fékei. Így nem nehéz becsúszni!
Ennek ellenére úgy gondolom általában ilyen esetekben a vezető a hibás! -
3. jancsi64 2010. március 11. 22:02
kékvillámnak üzenem ha mindennap arra járnál nem irnál ijen hülyeséget , Mindig ha megvan a baj utánna takaritjákle az utat.
-
2. kékvillám 2010. március 11. 21:23
Ha egy adott útszakaszon 100 autóból 1 megy az árokba, 99 meg szépen megy tovább, akkor miért a közút kezelője a hülye? Egyébként a KRESZ-ben van un. relatív gyorshajtás. Szerintem a buszvezető ennek szellemében fog "csengetni".
-
1. ezigen 2010. március 11. 19:42
Most ismét felvetném az Állami Közútkezelő felelősségét!!!
Részlet a hírből: "7.59 perc folyamatban
van az út sikosságmentesítése is..".
Éjfél körül kezdett havazni.
Először -tudtommal- a fő és tömegközlekedési utakat kell tisztítani.
Kérdés:
6.30-kor miért állt a közútkezelő telephelyén majd az összes jármű?
És mit kerestek a kollégák a szemben található szupermarketben?
Szerencse, hogy nem lett komolyabb tragédia.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









