Botrányos gyűjtögető: nyolcvan család a bűzben

Mik ezek?
X– Egyszerűen nem bírjuk tovább. Megfulladunk – fakadt ki szerkesztőségünkben Keller Miklós és felesége, akik lakótársaikkal évek óta küzdenek egy egri társasházban uralkodó lehetetlen állapotok miatt. Miklós egyébként a társasházi közgyűlés számvizsgáló bizottságának elnöke, s ilyen minőségében évek óta járja a hivatalokat, levelezik a megoldás érdekében. A probléma, azaz az elviselhetetlen bűzforrás okozója egy ötödik emeleten élő, özvegy hölgy, aki a lakók elmondása szerint kényszeres vásárló, pontosabban gyűjtögető. A romlandó húsárut az erkélyen tárolja egy fagyasztó-szerű alkalmatosságban, ami plusz negyven fokban – finoman szólva – nem éppen hatékony megoldás. Miklós meséli, hogy a lakótelepi lakásokban ablakot nyitni már rég nem lehet, de a lépcsőházban is istentelen szag árad.
A társasházban több alkalommal megfordultak már a rendőrség, s a helyi polgármesteri hivatal munkatársai, a népegészségügyi hivatal (korábban ÁNTSZ) szakemberei, ám szinte minden alkalommal tanácstalanul távoztak a helyszínről, mivel hatósági jogkörük nincs a határozottabb intézkedésre, például kényszertakarítás elrendelésére.
Az általunk megkérdezett pszichiáter az esettel kapcsolatban annyit jegyzett meg: a kóros kacatgyűjtés és szemétfelhalmozás, azaz a diszpozofóbia szorongásos kórkép, kényszerbetegség. A lomhalmozó nyugtalanná válik, ha el akarjuk tőle venni kétes értékű kincseit. Minél idősebb valaki, annál nehezebb segíteni rajta. Nincs betegségtudata, viszont a családtagokat, a környezetet zavarja a mindent elöntő szemétáradat.
Dr. Bánhidy Péter, az egri önkormányzat aljegyzője kérdésünkre megerősíti: ismételt helyszíni ellenőrzést rendeltek el, jelenleg is folyik a közigazgatási hatósági eljárás, melynek részleteiről – a személyiségi jogok védelme miatt – nem áll módjában beszámolni. Egy dolog azonban bizonyos: megnyugtató megoldást a hivatal sem tud garantálni, mivel nincs olyan jogosítványuk, amely alapján kényszerrel behatolhatnának, s takaríttatást rendelhetnének el. Egyetlen dolgot tehetnek: az ismétlődő helyszíni szemlén felszólítják a hölgyet a rendrakásra.
Megtudjuk azt is: A Polgári Törvénykönyv birtokháborítással kapcsolatos passzusa szerint akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását, vagy a zavarás megszüntetését. Miután azonban jelen esetben több éve húzódó ügyről van szó, immár a bíróságon kell kezdeményezni az eljárást.
A társasházi törvény, amely szabályozza az együttélés alapvető normáit és szabályait, jelenlegi formájában az egyén érdekeit a közösség felé rendeli, tehát ezen az úton sem lehet elindulni. A hölgynek nincs tartozása, saját tulajdonú lakásában él, hozzátartozója nem lévén senki nem kezdeményezheti a gyámság alá helyezését. A kérdés ezért alighanem költői: mit tehet az a 79 család, aki egy ember miatt a kánikulát kénytelen zárt ablakok mellett átvészelni, s évek óta tűrni lakótársuk e különleges terrorját.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön mit tenne, ha szomszédja bűzlő szemetet tárolna a lakásában?
- Gyógykezelésre kötelezném a beteget 18.34%
- Hívnám a katasztrófavédőket 6.67%
- A járványveszélyre figyelmeztetném a hatóságokat 75%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. joco67 2012. július 15. 12:01
Az a baj hogy sok emberben már régen benne van a "félsz" az ilyen esetekkel szemben.Nekik nincs joguk a normális élethez ott?De hogy nem,és egy ember ne legyen akadály.Ha másnem gyújtsák fel:a tűzoltók meg kimossák a mocskot.Az már nem betörés,hanem jogszerű intézkedés!
-
8. csandi67 2012. július 14. 18:14
Sajnos nálunk ugyanez a helyzet. 7 éve költöztünk ebbe a lakásba és örültünk,hogy milyen olcsón jutottunk hozzá. Szépen felújítottuk és hamarosan kiderült a titok. A velünk szemben élő kb 75 éves nő gyüjtögető. Az első csótányok megjelenésénél majdnem meghaltam az undortól. Aztán jött a tavasz, nyár és a melegtő olyan szag lett,mint a dögkúton. A megoldást at ANTSZ-ben láttam ! Én kis naív. Mentem személyesen,telefonáltam,levelet írtam.... A köjálos kijött,de nem engedték be őket soha. Erre nekem írtak egy levelet,hogy ne zaklassam XY nénit. Aztán valaki feljelentette a tűzoltóságKijöttek és utat vágtak maguknak. Az őket kísérő rendőrök szerint kb 3 bűnözőt lehetne elbújtatni a szemét között. Persze írhatok bármit,mert ezt csak az tudja,aki ilyen helyen él. Ja és egy 2 éves kisbaba is lakik a lakásban. Kiderítettem,hogy a védőnő nem is tud róla,mert az apai nagymama lakásába jár ki egy másik védőnő,mert oda jelentették be. Talán nincs is megoldás. A lakás pedig eladhatatlan.
-
7. heol22 2012. július 14. 17:26
Kell a szenvedő szomszédok valamelyikétől egy fertőzésgyanús betegségről kórházi záró vagy látlelet, máris léphet az önkori és az ÁNTSZ azelőtt, hogy a lakók jogos elkeseredésükben valamilyen bosszút állnának.
Persze képviselő és pereputtya ilyen házban nem lakik, miért is izgatná az ügy? A lakók személyenkénti egyéni érdeke összességében is kevesebb, mint egy bomlott elme tulajdonjogra alapított szabad akarata? És ha egyszer tüzet rakni támad kedve, ki és mi akadályozza meg? -
6. bubi118 2012. július 14. 15:06
Gusztustalan amit ez az asszony csinál!!!Még a nő is olyan büdös mint a sz....,vagy lehet még a sz... is jobb illatú!!!!!Irdatlan állapotok uralkodnak ott.Hihetetlen hogy a hatóságok nem tudnak ellene semmit csinálni.Kórházi ápolásra szorul ez az állat!!!!!!!!!!!
-
5. imitto 2012. július 14. 14:36
Persze ha a lépcsőfordulóba kiteszek egy dísznövényt akkor megbüntetnek mert elzárom a menekülési útvonalat...és ezt járnak a tűzoltók ellenőrizni (Bp. XV. ker.). Amit egy ilyen gyűjtögető csinál az tűzveszélyes, de nem tudnak a lakásba bejutni. Pedig tuti van felhalmozva éghető anyag is (az ilyen mindent gyűjt, kartonok, cipősdobozok...a képen a terasz csak a jéghegy csúcsa). Megoldási javaslat: megvárni míg elmegy otthonról és felhívni a tűzoltókat hogy egyedül vagy otthon, rád borult takarítás közben a szekrénysor, mentsenek meg. És az ő címét megadni. Kijönnek, ajtót törnek, majd látva az ott uralkodó állapotot bírság + kötelezni az állapot felszámolására.
-
4. parizer miki 2012. július 14. 09:51
Ez nem idős hölgy, hanem egy demens vén barom. Ha a szomszédságomban lenne egy ilyen, addig zaklatnám, amíg el nem költözne, vagy fel nem dobná a pacskert.
-
3. robidusin1 2012. július 14. 09:27
Nem Ő lakik ott, mit erőlködjön.
joco67!!!
A bíróság a betörésért vajon milyen ítéletet hozna, meg egyébként is!!!!
Jó a jó szomszéd!
Itt az ANTSZ - nek kellene lépni, de hatékonyan, a fertőzésveszély miatt.
Míg baj nem lesz, ők is csak vakargatják a .....! -
2. joco67 2012. július 14. 09:03
BLa BLa /hülyeség az amit a liberális törvényre akarnak bízni.Egyszerű az eset és az élet írja erre maga a törvényt.Mivel ügye van amikor a hölgy nincs otthon?Akkor a lakók rohamozzák meg a lakást és dobáljanak minden olyan "tárgyat"ki ami ezt a bűzt kelti.Ha a (hölgynek?)ez nem tetszik,tegyen kárpótlási feljelentést:nem hiszem hogy lenne olyan bíró aki a szemét után ítélne meg pénz bírságot.Hajrá!
-
1. 1234567890 2012. július 14. 08:11
Az aljegyzőnek nem kell már sokáig ilyesmivel foglalkoznia. Az "örökösödési törvény" alapján többen egyengetik már az útját a vizmü vezetői helyére. Az első állomás már sikerült, Habis bevitte a városházára.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





