Bűnjelraktárba kerül a kárpit mögött lapuló cigi
Mik ezek?
XBár csökkent a felderítések száma, továbbra is előfordulnak cigarettával és alkoholtermékkel elkövetett jogsértések az M3-as autópályán – erősítette meg Derda Zsolt őrnagy. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága igazgató-helyettese úgy véli, mindez köszönhető a gyakoribb ellenőrzéseknek, de elképzelhető az is, hogy más útvonalat választanak az elkövetők. A szakember szerint így azonban több kockázatot kell vállalniuk a csempészeknek, hiszen egy kisebb településen nagyobb valószínűséggel állíthatja meg őket egy rendőr, mint a sztrádán.
A Heves Megyei Igazgatóság járőrei 2011-ben 17 gyorsított és két jövedéki eljárást vezettek be. Előbbiek esetében a helyszínen alkalmanként 20 ezer, míg utóbbiak során közel 220 ezer forintnyi bírságot szabtak ki és fizettettek be.
Jellemzően az utasok csomagjaiban szétrakva próbálják kicsempészni az árukat Fotó: Lénárt Márton
A lefoglalt termékek mennyisége változó, van, aki „csak” magasabb adótartalmú cigarettával próbálkozik, de előfordult, amikor a kint dolgozó munkatársaknak is próbáltak kijuttatni egy kis „hazait”. Tavaly többször sikerült kisebb mennyiségű jövedéki terméket lefoglalniuk a szakembereknek, egy eset volt amikor jelentősebb áruval buktak le az elkövetők.
– Olaszországba próbáltak termékeket kivinni, hogy ott azokat a saját boltjukban adják el. Jellemzően az utasok csomagjaiban szétrakva próbálják kicsempészni az árukat, de megtörtént már, hogy autókárpit mögött, szellőző rendszerben, szerszámos ládában, illetve hűtőtáskában próbálták elrejteni a jövedéki termékeket – mondja az őrnagy, majd hozzáteszi: nem sok sikerrel.
A lefoglalt termékek ideiglenesen a bűnjelraktárba kerülnek. Sorsukra több megoldás létezik.
– A NAV-ot jogszabályok kötelezik arra, hogy a lefoglalt és már jogerősen elkobzott termékek értékesítéséről vagy megsemmisítéséről intézkedjen – tájékoztat dr. Sárközi Alexandra őrnagy, a NAV bűnügyi szóvivője, akitől megtudtuk: a NAV által elkobzott termékekből – főként ruhákból – a rászorulóknak is jut. A bűnügyi szakterület munkatársai rendszeresen tesznek felajánlást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mellett működő Karitatív Tanácsnak a rászorult családok, közösségek részére.
További részletek a Heves Megyei Hírlap szombati (01. 28. )számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Visszaszorítható-e a csempészek tevékenysége?
- Nem, mindig lesznek újabb trükkök. 63.64%
- Sok ellenőrzéssel igen. 27.28%
- Csak, ha többet költenek vizsgálatra. 9.1%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. gixermixer 2012. január 28. 17:25
De kóstolgatlak!
Úgy beszélsz mintha ott lennél! De nem is, inkább magadból indulsz ki és ha a közelébe kerülnél pakolnád ahogy bírnád? -
1. Nekóstolgass 2012. január 28. 10:58
A lefoglalt ciginek a felét ledaráláskor,elégetéskor ellopják.A ruhákat évente átszámolják és minden számolás után egyre kevesebb marad.A lefoglalt üzemanya meg elpárolog.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!









