Diákok csaptak össze Egerben, egy fiú arccsontja tört
Mik ezek?
XKérdésünkre Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette, hogy valóban volt tettlegességbe fajuló inzultus a közelmúltban egyik este a Nagyváradi utcai helyi járati megálló mellett, majd az egyik közeli kollégium bejáratánál. Erről a diákotthon nevelőtanára tett bejelentést a rendőrségen.
Egy hattagú fiútársaság, közöttük egy 16 és egy 17 éves, illetve két-két 18, valamint 19 éves fiú együtt szálltak le az autóbuszról és elindultak a szálláshelyükre, amikor egy, a közelben tartózkodó másik csapat előbb szóban, majd tettlegesen is inzultálta őket. A verekedésbe torkolló vitát az zárta le, hogy megállt egy autó, és a benne ülők rendre utasították a randalírozókat. A békesség azonban csak átmeneti volt. A támadók a kollégium előtt bevárták a fiúkat, majd újra rájuk törtek.
Azon a bizonyos vasárnapon, este nyolc óra után történt utcai verekedésben az egyik 18 esztendős fiúnak eltörött az arccsontja, mások pedig nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek. A támadók közül egy fiú szerzett könnyebb sebeket.
Soltész Bálint elmondta, hogy a rendőrök egy másik kollégiumban – adatgyűjtést követően – igazoltattak és előállítottak öt fiatalt, akik összefüggésbe hozhatók a történtekkel. Gyanúsítotti kihallgatásokra még nem került sor, de az eljárás – amelyet az Egri Rendőrkapitányság folytat – megindult csoportos garázdaság bűncselekmény miatt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. gorcsev 2010. március 10. 15:33
Furcsa tulajdonságot vettek fel egyesek.Feltételezek valamit, valakiről, besározom, minősitem, majd sza..a hagyom. Mivel ő az én feltételezésem szerint hazudott -izibe bele is rugok- igy M.B.hazudós lett. Miközben felmentem a kocsmárost, a fiatalok nevelőközösségét, a haverokat, a szülőket, a médiát. Mindegy hogy mi történt, M.A. monyon le.
-
3. S-mara-gd 2010. március 10. 12:40
Egyáltalán, hogy lehet, hogy kiszolgálják őket? A kollégiumi "nevelőtanárnak" nem tűnik fel, hogy milyen állapotban mennek be a gyerekek? Vagy megvan a létszám, és ezzel el is van intézve? Persze, lehet itt mindenkit vádolni, /még akár Magyar Bálintot is, bár nem tudom, ő mennyiben érintett ebben:)/ de alapvetően az otthoni nevelési hiányosságok mutatkoznak itt meg, ha erre képesek a gyerekek.
-
2. brummogo 2010. március 10. 09:32
Nincs itt gond - minden verekedőt, "iszogató" kollégiumi lakot azonnal ki kell rugni a kollégiumbol!
Azért kiváncsi lennék, hogy az a kollégiumi neveleő maradhat-e aki megengedi, hogy a kollégiumi lakok igyanak?!!!(mert ezekszerint megengedte, ha eddig nem rugatott ki senkit)
Vagy ez is magyar bálint rendelete, hogy lehet inni egy kollégiumban? (nem lennék meglepődve) -
1. wlakos 2010. március 10. 08:31
Üdv
A nagyváradi utcában lakom, és szeretném felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a kollégisták a kaliber nevű kocsmában isznak! Talán ez nem is volna olyan nagy baj, ha nem minősíthetetlenül viselkednének még az utcán is, énekelnek, törnek zúznak!
Jellemzően ez csütörtök és vasárnap este 8 - 9 órakor történik meg.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









